Légiósok

Toronymagasan lett bajnok Tajtival a Málaga II

Négy fordulóval a vége előtt bajnoki címet ünnepelhetett az egykori Barca-növendék.

Nagy csinadratta közepette hagyta el a Barcelona utánpótlását és igazolt végül a Málaga tartalékcsapatába Tajti Mátyás.

A középpályás a Málaga II-vel egyúttal a spanyol negyedik vonalt (Tercera División) is választotta, ahol a 18 csoport egyikében 19 másik csapattal egyetemben küzdöttek a bajnoki címért.

A bajnoki címért, amelyet habkönnyen húzott be a Málaga, négy fordulóval a vége előtt előnyük már behozhatatlan a második Almería II-vel szemben.

A csoportok rendkívüli száma miatt azonban természetesen ez nem ér automatikus feljutást. A lebonyolítás szerint a tizennyolc csoportgyőztes oda-visszavágós alapon mérkőzik egymással. A párharcot sikeresen vevő kilenc gárda a következő idényt a harmadosztályban kezdheti; a vesztesek pedig becsatlakoznak a tizennyolc csoport 2-4. helyezettjeinek feljutásért vívott küzdelmébe, amelynek végén újabb kilenc csapat juthat fel.

A Málaga a Huétor Vega elleni 3-0-s sikerrel biztosította be bajnoki címét, a találkozón Tajti Mátyás végig a pályán volt és gólpasszt adott. A bajnoki cím után boldogan posztolt Facebook-oldalára:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik