Légiósok

Priskin vagy nem Priskin lőtte a Slovan gólját – VIDEÓ

Oroszlánrészt vállalt a magyar támadó a szlovák csapat sikerében – ő magának adta a találatot.

Mint beszámoltunk róla, a Slovan Bratislava 3-2-re nyert a Podbrezová vendégeként a szlovák élvonal 25. fordulójában. Priskin Tamás kezdő volt a pozsonyi csapatban, egészen a 64. percig volt a pályán – az alig több mint egy óra játékideje alatt pedig előbb adott egy gólpasszt, majd lőtt egy gólt.

A meccs egyik hőse kétség kívül ő lett, bár góljánál nem igazán lehetett megmondani, ő kotorta-e be a labdát a hálóba a szöglet utáni kavarodásban, vagy csapattársa, Tomás Kóna – a klub honlapja ez alkalomból meg is szólaltatta a két játékost.

– Magamnak adom a gólt – jelezte nevetve Priskin Tamás. – Kongó beleért ugyan, de a gólvonal előtt én is hozzáértem még. Azonban a lényeg az, hogy gólt szereztünk, az nem számít, ki lőtte. Betaláltunk, nyertünk, ez a fontos. Valószínűleg ez volt életem legkönnyebb gólja, Kongó remek gólpasszt adott.

A Kongó becenévre hallgató Kóna is megerősítette: egy védő is nyúlt a labdáért, így Priskin jól tette, hogy még beleért a vonal előtt. Kóna is a magyar csatárnak adta a gólt, csak úgy, mint a szövetség, így már tíz gólnál tart a bajnokságban, amivel az ötödik legjobb gólszerzőnek számít.

Olvasói sztorik