Légiósok

Futács nem lőtt gólt, mégis a Hajduk legjobbja volt

A magyar támadó csalódott, szerinte két pontot veszítettek az éllovas ellen.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Futács Márkóval a fedélzeten játszott 1-1-es döntetlent a Hajduk Split az éllovas Rijekával szemben a horvát élvonal hétvégi fordulójában. A vendégek a hajrában csak egy tizenegyessel tudtak pontot menteni. A mérkőzés kapcsán a magyar támadó így értékelt.

– Az eredmény miatt nagyon szomorú vagyok, hiszen volt esélyünk arra, hogy hazai pályán megnyerjük a mérkőzést. Sokkal jobbak voltunk, mint a rivális. Az ellenfélnek az első félidőben esélye sem volt, a fordulás után valamivel többet próbálkoztak, de kevés sikerrel. Győznünk kellett volna, miközben saját teljesítményemmel sem vagyok elégedett, hiszen remek helyzetet puskáztam el, amivel 2-0-ra módosíthattam volna az eredményt. Örülök, hogy a szurkolók támogattak minket, de meglátásom szerint sajnos nem szereztünk egy pontot hétvégén, hanem elveszítettünk kettőt – mi voltunk a jobb csapat – nyilatkozta Futács.

A horvát csapat szurkolói oldala szerintegyébként Futács volt a Rijeka elleni meccs legjobbja.

Olvasói sztorik