Légiósok

Óriási lehetőséget szalasztottak el Sallaiék

A Palermo sokáig vezetett, de Belotti mesterhármasával fordított a Torino. Balogh Norbertet kiállították - VIDEÓ

Balogh Norbert és Sallai Roland is a kezdőcsapatban kapott helyet a Palermo együttesében, amely a Torino vendégeként lépett pályára a Serie A 27. játéknapján. A hazaiak a 26. percben majdnem megszerezték a vezetést, de a vendégek egyik védője a gólvonalon tudott menteni, négy perccel később pedig már a Palermónál volt az előny: Rispoli távolról vette be Joe Hart kapuját. (0-1)

Az első félidő krónikájához tartozik még egy Belotti-helyzet a Torinótól, valamint a játékvezető egy kemény belépő után felmutatta a sárga lapot egyik honfitársunknak, Balogh Norbertnek. Az 57. percben aztán Sallai is sárgát kapott, és nem sokkal később, a 64. percben le is cserélték, de az idő múlásával a szicíliai csapat egyre közelebb került szezonbeli negyedik győzelméhez.

A 73. perctől azonban már a fölényben játszó Torinóról szólt minden. A bikák házi gólkirálya, Andrea Belotti három perc alatt megfordította a találkozót, a 78. minutumban pedig még nagyobb bajba került a Palermo: Balogh Norbert megkapta második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Belotti rögtön kihasználta az emberelőnyt, és mesterhármasával beállította a 3-1-es végeredményt.

Serie A, 27. forduló:

Atalanta – Fiorentina 0-0

Cagliari – Inter 1-5

Crotone – Sassulo 0-0

Empoli – Genoa 0-2

Torino – Palermo 3-1

Udinese – Juventus 1-1

20.45: Bologna – Lazio

Olvasói sztorik