Újabb interjút adott a Ferencvárostól a lengyel Legia Warszawához igazoló Nagy Dominik. A játékost a Super Express arról faggatta, vajon miért ennyire vonzó az ottani élvonal a magyar labdarúgóknak?
– A magyar játékosok számára a lengyel bajnokság jó lehetőség, hogy felhívják magukra a figyelmet, és később erős nyugati bajnokságokba igazoljanak. Azonban ha ez nem is sikerül, a magyarnál egy mindenképpen erősebb ligában játszhatnak. Nikolics ajánlotta nekem a lengyel élvonalat és a Legiát, dicsérte az országot és a klubot is. Egyszer szeretnék Olaszországban vagy Spanyolországban játszani, de pillanatnyilag csak a Legia számít – mondta Nagy Dominik, aki nem csalódott, hogy még nem kapott sok lehetőséget, hiszen tudja, előbb bizonyítania kell.
A lengyel lap kitért arra is, a hírek szerint nem számított könnyű esetnek a Fradinál, Nagy nem is tagadta ezt.
– Úgy hiszem, ez a személyiség nagyon sokat segít nekem a pályán. Nem hagyom magam az ellenfelekkel szemben. Igaz az is, hogy konfliktusom volt az edzőmmel a Fradinál, de nem nagy ügy. Egyszerűen az történt, hogy valaki mást jelölt ki a pontrúgásokra, de én elvettem a labdát, és beadtam a szögletet. Az edző mérges volt, szó szót követett, majd lezárta a veszekedést. Azonban tényleg semmi komoly, nem gyújtogattam hidakat Budapesten…
Aztán szóba került első felnőtt klubja, a Pécsi MSC is, illetve az affér az akkori elnök lányával.
– Igaz a hír, együtt voltunk, de ez már múlt. Talán itt Lengyelországban is lesz majd barátnőm. Tényleg, az elnöknek van lánya? – tette fel a kérdést nevetve Nagy Dominik, megjegyezve, mindez persze vicc, focizni érkezett a csapathoz, nem csajozni.