Légiósok

László Csaba csapatához igazolt Mervó Bence

Az új-zélandi U20-as világbajnokság társgólkirálya aláírt a Dunaszerdahely csapatához.

Mervó Bence, az új-zélandi U20-as világbajnokság társgólkirálya aláírt a szlovák élvonalbeli Dunaszerdahely csapatához.

„Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna 22. születésnapomra. Számomra a 2017-es év a függetlenné válásom éve. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy ‒ a karrierem megfelelő építése érdekében ‒ kivásárolom magamat a korábbi svájci szerződésből, ami sikerült, hiszen szerződést bontottunk az FC Sion csapatával. Most pedig örömmel adom nevemet és a tudásomat a Dunaszerdahely fantasztikus csapatának és szurkolótáborának” – áll a fiatal csatár keddi sajtóközleményében.

„A szlovákiai magyarok és minden dunaszerdahelyi megérdemli, hogy felszabadultan örülhessen a ma sikereinek. Én ehhez szeretnék sportolói munkámmal hozzájárulni” – tette hozzá Mervó, aki az előző évet a lengyel Slask Wroclaw színeiben töltötte.

Az FK DAC vezetőedzője László Csaba, játékosai között pedig ott van Vida Kristopher és Kocsis Gergő is.

A téli átigazolási időszak utolsó napján Mervó két és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal, amelynek honlapján szintén megindokolta döntését.

„Közrejátszott nálam, hogy a szurkolók brutális hangulatot tudnak minden mérkőzésen felszabadítani a játékosokban, nagyon komoly atmoszféra van, amit a hétvégi mérkőzésen személyesen is megtapasztaltam. A magyar szurkolás nekem nagyon fontos, minden magyar játékosnak élmény itt játszani. Ezért is választottam Dunaszerdahelyt. Másrészt nagyon jó támpont a karrieremben, nagyon nagy lehetőség van ebben a csapatban. Nagyon jó az edző, több játékost is ismerek, Vidát, Kocsis Gergőt és Máthé Botond rehabilitációs edzőt. Velük is beszéltem, ők is mondták, hogy nagyon jó hely és igazoljak ide. Most tehát itt vagyok, és célom jól teljesíteni a DAC mezében, és ezzel felkelteni a felnőtt válogatott szövetségi kapitányának érdeklődését.”

Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója szerint Mervó olyan típusú játékos, amilyet korábban hiányoltak a csapatból.

„Nagy tehetséggel rendelkezik, ezért gyorsan reagáltunk a kínálkozó alkalomra. Nagyon boldog vagyok, hogy Bence, aki nem messze Dunaszerdahelytől nevelkedett, ilyen pozitívan reagált a klubunk által elé tárt projektre. Köszönöm mindenkinek, aki professzionalizmusával hozzájárult az átigazolás megvalósításához” ‒ jelentette ki.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik