Légiósok

A Bologna legjobb igazolása akar lenni Nagy Ádám

Nagy Ádám, a Bologna magyar válogatott középpályása interjút adott a Goal Magyarországnak, melyben a klubnál eltöltött eddigi időszakáról és további céljairól is beszélt.

– Csalódott, amiért Donadoni vezetőedző az elmúlt két mérkőzésen nem jelölte a kezdőcsapatba?

– Persze, minden játékosnak ez a célja, hogy a kezdőben kapjon szerepet. Ezért edzünk nap mint nap. Ugyanakkor semmilyen rossz érzésem nincs az adott poszton játszó csapattársaimmal szemben. Ilyenkor az van bennem, hogy igenis legyek kész fejben és testben is, ha be kell állnom. A legjobbakat kívánom a csapattársaimnak is. Nem hiszem, hogy a profi futballban helye van a kicsinyes egyénieskedésnek – mondta Nagy Ádám.

– Egyes vélemények szerint ön a Bologna második legjobb igazolása. Szokott az ilyen hírekre figyelmet fordítani?

– Nagyon örülök, hogy ha így van. Őszintén megmondom, hogy az utóbbi időben próbálok egyre kevesebb sajtót olvasni, a szaksajtóval foglalkozni. Próbálok csak a focira koncentrálni, ez pedig a még jobb munkára ösztönöz, mert szeretnék az első számú lenni.

– Az Udinese megfigyelője szerint akár 1-2 éven belül a Milan vagy a Juventus is szerződtetheti. Gondolt már arra, hogy egyszer egy ilyen kaliberű klub játékosa lehet majd?

– Mindenkinek az a célja, hogy minél messzebb jusson. Nekem is megvannak az álmaim, illetve a fejemben a terv is, lépcsőzetesen felépítve. Egyelőre csak arra szeretnék fókuszálni, hogy minél többet játszhassak a Bolognában, illetve minél jobb játékkal tudjam segíteni a csapatot. Csapatszinten az a célom, hogy ebben az évben minél előrébb végezzünk a táblázaton. A következő szezonban pedig még ettől is előrébb. Habár egy kicsit hátul vagyunk most, de én úgy gondolom, hogy reális célkitűzés lehet az első 10 körüli helyezés. Nagyon remélem, hogy innentől kezdve nem leszünk balszerencsések és visszatalálunk a régi formánkhoz. Természetesen ha egy Roma vagy egy Juventus ellen játszik az ember, akkor észrevehető a különbség. Én is érzem, hogy ők előrébb járnak nálunk. Nüansznyi dolgokon múlik minden, nagyon kiegyenlített a bajnokság. Most a 16. helyen vagyunk, de állhatnánk akár a 12. helyen is, ha egy kicsit több szerencsénk van.

– Mit gondol, Donadoni mester megtalálta már a posztját a pályán? Néha középen, olykor pedig a középpályás sor szélén játszik. Mennyiben befolyásolja, hogy nem mindig ugyanazon a poszton kap szerepet?

– A 4-3-3-as felállásban a középpályás sorban támadó vagy védekező szerepkörben vagyok. Örülök, amikor egy kicsit lazábban játszhatok és a támadó feladatköröket is elláthatom az ellenfél térfelén. Az is a fejlődésemet szolgálja, ha minél többet tudok a kapu előtt lenni és a társaimat helyzetbe hozni. Ha védekező középpályásként kell szerepelnem, akkor is adott a fejlődés lehetősége: a tempó, az, hogy fizikálisan fedeznem kell a labdát, előre kell gondolkodnom. Mind a két pozícióra azt tudom mondani, hogy örülök, ha játszhatok bármelyikben.

– A whoscored.com adatai alapján az egyik legpontosabban passzoló középpályás volt pár héttel ezelőtt a Serie A-ban…

– Nagyon örülök neki, hiszen ez is egy visszajelzés, hogy jó úton haladok. Viszont ez nem azt jelenti, hogy akkor hátradőlhetek és megnyugodhatok, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg középpályás szeretne bekerülni ebbe a Top10-es listába. Ezen kívül nekem is az a célom, hogy minél előrébb lépkedjek ezen a képzeletbeli ranglétrán.

– Szokott erre külön is figyelmet fordítani?

– Igen, erre nagy hangsúlyt fektetek az edzéseken és az edzések után is. Mostanában egyre többet gyakorlom a hosszú átadásokat, mert az is nagyon fontos elem egy meccs alatt a súlypont áthelyezések miatt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik