Légiósok

Gólveszélyes magyar kontrákat vár az egyetlen svájci légiósunk

Vécsei Bálint jelenleg egy bokasérülés után próbálja magát visszaverekedni a Lugano kezdőcsapatába.

A nyáron a Serie A-ban szereplő Bologna kölcsönjátékosaként igazolt a svájci élvonalban szereplő Lugano együtteséhez Vécsei Bálint. A Rangadó.hu megkereste a Budapest Honvédban nevelkedő kétszeres magyar válogatott futballistát, aki a svájci életről és bajnokságról, valamint a péntek esti, Svájc elleni világbajnoki selejtezőről is beszélt.

– Nagyon jól érzem magam Svájcban. Mindent megszoktam már a városban és a csapat körül is, úgyhogy mondhatom, jól sikerült a beilleszkedés – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Vécsei Bálint, aki a jelenleg hatodik helyezett Luganóban eddig 3 bajnokin és 2 kupameccsen összesen 372 percet töltött a pályán az idei szezonban.

– Amikor a nyáron csatlakoztam a kerethez, akkor a csapat már három hete edzett, szóval volt egy kis lemaradásom, emiatt az első néhány meccsen nem is kaptam szerepet – folytatta a 23 éves középpályás. – Utána elkezdtem játszani, folyamatosan kezdő voltam bajnokikon és kupameccseken is. Aztán jött az előző válogatott szünet, amely közben az egyik edzésen kifordult a bokám, és ki kellett hagynom két találkozót. A csapat nyert, ezért a vezetőedzőnek nem volt oka változtatni a kezdőn. Most már rendbe jött a bokám, és azon vagyok minden erőmmel, visszakerüljek a kezdőcsapatba. Az együttesnek egyébként nagyon jól megy, hiszen ott vagyunk az élbolyban, három ponttal vagyunk lemaradva a második helyezettől. Ez mindenképp pozitívum.

A kétszeres válogatott futballista az elmúlt szezont az olasz harmadosztályú Lecce csapatánál töltötte, de úgy érti, hogy a svájci bajnokság stílusa jobban fekszik neki.

– Nekem nagyon bejön ez a stílus, amit itt Svájcban játszanak. Mindegyik csapat próbál támadni, nem olyan defenzív a futball, mint Olaszországban, úgyhogy ez jobban tetszik. Négy körből áll a pontvadászat, ami azért pozitív, mert így négyszer játszhatunk a Basel, vagy éppen a Young Boys ellen. Ezek pedig olyan csapatok, akik a Bajnokok Ligájában, illetve Európa Ligában pallérozódnak, így hétről-hétre erős csapatok ellen tudunk játszani.

Vécsei elárulta, hogy Svájcban is nagy a várakozás a péntek esti, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőt megelőzően, és elmondta azt is, hogy a svájci emberek egyértelműen győzelmet várnak a mieinkkel szemben.

– Az Európa-bajnokság után itt is felkapták az emberek a fejüket a magyar válogatottra, de aztán a Feröer elleni meccs után már kérdezték tőlem, hogy mi volt ez a null-null. Mindenki tisztában van vele, hogy papíron a svájci válogatott az erősebb, hiszen minden játékosuk a topbajnokságokban szerepel, de én mondtam, hogy a magyar válogatott pedig csapatként nagyon erős. Az biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz, de nagy előny lehet, hogy hazai pályán és telt ház előtt játszhat a nemzeti együttes. A svájciak természetesen győzelemmel számolnak ellenünk, hiszen nyertek Portugália ellen is. Lesznek hiányzóik is, de erről nem nagyon beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy Svájc győzelemre játszik, és előzetesen nem háromesélyesnek könyveli el a pénteki selejtezőt.

– Az biztos, hogy a találkozón a svájciaknál lesz többet a labda. Nekünk elsősorban a védekezésre kell figyelnünk, és hogy abból tudjunk gyors kontrákat vezetni, legyen erőnk eljutni az ellenfél kapujáig. Abban reménykedem, hogy kevés esélyt adunk a gólszerzésre Svájcnak, és kontrából fogunk tudni gólt szerezni – mondta Vécsei Bálint.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik