Légiósok

DiCaprio miatt lett vegetáriánus Bogdán Ádám

Nagyon komoly hatással volt egy film a magyar kapusra.

Változtatott az életmódján Bogdán Ádám. A magyar válogatott – korábbi – kapusa, aki a nyáron az angol élvonalbeli Liverpoolból a másodosztályú Wigan Athleticbe igazolt, vegetáriánus lett.

Egy világhírű hollywoodi sztár által készített, és már hazánkban is bemutatott film olyan nagy hatással volt rá, hogy úgy döntött, inkább zöldségeket fogyaszt ezentúl. Mint mondja, az étrendmódosításnak morális, egészség- és környezetvédelmi okai is voltak esetében.

„Sohasem voltam nagy húsos, de nem vetettem meg a belőle készült ételeket – árulta el Bogdán Ádám a Blikknek. – Azonban nemrégiben megnéztük a párommal Leonardo DiCaprio producerként jegyzett egyik dokumentumfilmjét, a Cowspiracyt, s ez erős hatással volt rám. Ugyanis a készítők arra világítottak rá, hogy mennyire káros a nagyipari hústermelés, s milyen árnyoldalai vannak annak, hogy nap mint nap ilyesmit fogyasztunk. Tulajdonképpen ez az élmény adta meg a végső lökést, hogy változtassak az életmódomon.”

A film után – amely a nagyüzemi állattartás hatásait mutatja be – sokkal tudatosabban étkezik a labdarúgó, aki elégedett a váltás eredményeivel, mint mondja, remekül érzi magát a bőrében.

„Nem mondom, hogy elvakult vegetáriánus lettem, de odafigyelek arra, mit eszem. Tetszik nekem az, hogy valamennyire védem a környezetünket is, ráadásul amióta így étkezem, a korábbinál sokkal jobban érzem magam, jó hatással van az egészségemre is a döntés” – tette hozzá Bogdán, aki manapság sikerre éhes leginkább, hiszen legutóbb március 26-án, a Horvátország elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban. Az Európa-bajnokságról lemaradt, és a világbajnoki selejtezőkre sem kapott eddig meghívót. Jelenleg a tabellán utolsó Wigan együttesével küzd azért csapattársaival, hogy a gárda elkerülje a kiesést.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik