Légiósok

Itthon nem kapott lehetőséget a Mattersburg új magyar felfedezettje

Varga Barnabás az osztrák negyedosztályból került váratlanul az élvonalba.

Kapcsolódó cikkek

A semmiből tűnt fel a szeptember 24-25-i hétvégén a Mattersburgban Varga Barnabás. A magyar támadó korábban egyetlen meccset sem játszott az első csapatban, most viszont végigjátszotta a találkozót és ráadásul gólpasszt is adott. A Rangadó.hu a 22 éves játékossal beszélgetett.

– Most, 22 évesen tűnt fel először a neve a nagy nyilvánosság előtt. Mit csinált eddig, hogyan került a Mattersburghoz?

– 16 éves koromig a szombathelyi Illés Akadémia játékosa voltam, ekkor viszont Ausztriába igazoltam. A negyedosztályú SV Eberau csapatánál öt évet töltöttem el és a mostani nyáron váltottam a Mattersburg második csapatába, amely szintén ott szerepel – tán az egymás elleni találkozókon szúrhattak ki. Az első osztályú lehetőség váratlanul jött.

– Minek volt köszönhető, hogy felvitték? Akad esetleg sérült?

– Nem ment a góllövés az első keretnek, én viszont hét meccsen hét gólnál jártam a második csapatnál és úgy gondolták, érdemes volna engem kipróbálni a felnőttek között is. Kaptam egy esélyt, igyekeztem élni vele, meglátjuk, mire lesz elég!

– Térjünk vissza röviden az Illés Akadémiás időszakhoz. Miért érezte úgy, hogy el kell hagynia őket?

– Kevés játéklehetőséget kaptam. Alacsony és vékony voltam és csak 18 éves korom körül, egyetlen nyár alatt nőttem meg alaposan. Az utánpótlás-válogatottak természetesen szóba sem jöttek. Az amatőr Eberauban aztán befogadtak és utólag elmondhatom, hogy jól sült el a váltás.

– Amikor Ausztriába igazolt, volt olyan érzése, hogy ezzel talán a profi pályafutást is feladja?

– Igen, félig-meddig feladtam már, de a mattersburgi szerződés aláírásakor úgy voltam vele, hogy adok magamnak még egy esélyt.

– Milyen volt a visszhangja a Ried elleni gólpassznak, illetve az egész mérkőzéses teljesítménynek?

– Mindenki elégedett volt velem és ezt a hetet már az első kerettel töltöttem, pedig legutóbb csak pénteken vittek fel, szombaton pedig már játszottam is.

– Sikerülhet megragadni?

– Ennyire ne szaladjunk előre, de reménykedem, hogy az Admira ellen ismét pályára kerülök. Valamivel könnyebb lesz a dolgom így, hogy már velük edzettem.

– Mattersburg meglehetősen közel van a magyar határhoz. Hol lakik?

– Szombathely mellől, Szentpéterfáról származom és a nyáron költöztem csak Sopronba. Jelenleg onnan járok edzésre, ami 25-30 kilométeres táv.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik