Légiósok

Kirúgták Kleinheisler anyaklubjának vezetedzőjét

A sereghajtó Werder Bremen három zakóval kezdte a Bundesligát.

A Bundesligában szereplő Werder Bremen hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal menesztette a csapat vezetőedzőjét, Viktor Szkripniket.

A Kleinheisler Lászlót a Darmstadtnak kölcsönadó brémai együttes három vereséggel kezdte a Bundesligát, szombaton délután 4-1-re kapott ki a Mönchengladbach vendégeként, és három forduló után 2-12-es gólkülönbséggel a tabella utolsó helyén szerénykedik, így nem meglepő, hogy a trénernek távoznia kellett.

Az ukrán vezetőedző 2014-ben vette át a Werder irányítását, az első idényben a 10., az előző kiírásban pedig a 13. helyen zárt a csapattal. Szkripnik mellett két segítője, Florian Kohfeldt és a klublegenda, Torsten Frings is távozott a kispadról. A vezetőség ideiglenesen az U23-as csapat trénerét, Alekszander Nurit bízta meg a szakmai munka vezetésével.

Az még a jövő zenéje, hogy az erre a szezonra kölcsönadott Kleinheisler brémai sorsát miképp befolyásolja a mostani edzőváltás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik