Légiósok

Bogdán: benne van a rizikó a Wigan játékában

A kapus tudja, hol rontott a hétközi bajnokin, de nem rágódik a hibáján.

Bogdán Ádám, az angol másodosztályban utolsó előtti Wigan kapusa nem tört össze attól, hogy a keddi bajnokin miatta szerzett vezetést az ellenfél már a harmadik percben – tudja, és az Origónakel is mondta, mit csinált rosszul. Állítja, csapata ugyanazt a labdatartásos taktikát alkalmazza, mint a Juventus vagy a Manchester City, és nagyon örül annak, hogy ezáltal sokat tanulhat a kapuban. Ha tehetné, újra aláírna Boltonból a Liverpoolhoz.

– A vereség nem tesz jót egyik csapat hangulatának sem, de mi pozitívak vagyunk. Szépen játszunk, és eddig rendre csak egy góllal kaptunk ki, én pedig hiszek benne, hogy ez meg fog fordulni. A stílusunk a labdatartásra épül, nem rúgjuk előre a labdát, és ez rám is vonatkozik. Ez nagyobb rizikó, viszont ha jól csináljuk, akkor nagy lehetőségeket rejt. A Juventus, a Manchester City is ebben a stílusban játszik – nyilvánvalóan egy másik szinten. De ugyanez a játéka a magyar válogatottnak is, az Eb-n láthattunk is szép támadásokat a labdatartásra épülő játék révén. Amikor előjön egy-két hiba, akkor egy erősebb csapat ellen bele lehet szaladni olyan vereségbe, mint a belgák ellen.

Mint kiderült, a kapus számára új ez a szerepkör, de tetszik neki.

– Számomra relatíve új dolog, hogy ennyire bevonnak, de ez is egy olyan oldala a futballnak, amit nem lehet kikerülni. Kifejezetten boldog vagyok, hogy ilyen teher, feladat vár rám a Wigannél. Nem egyszerű, mert az ellenfél letámad, de én több leszek ettől.

Az viszont tény, egy ilyen szituáció után hibázott nagyot a kapus, amiből gólt is szerzett az ellenfél a hétközi bajnokin.

– Egyből fel lehetett volna ívelni a labdát a támadó mögé, a szélső védőnek. De a legfontosabb az lett volna, hogy egy picit az alapvonal felé mozogjak, hogy nyissam a szöget. Az érkező játékos [Jacob Murphy] kiesett a látószögemből, de ha az alapvonalhoz közelebb helyezkedem, akkor az átvétel után is megmarad a periférikus látásom. Ilyen apró dolgokon múlhat egy gól. A lelátói zaj miatt azt sem hallhattam, ha a védőnk esetleg kiabált nekem, hogy jön a csatár.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Olvasói sztorik