Légiósok

Magyar himnusz a konditeremben: Lang Ádámot szépen fogadták

A Videotontól Dijonba igazolt hátvéd már együtt edzett csapattársaival és egy kemény hétközi sorozatban mutatkozhat be a francia első osztályban.

Mennyi az annyi?

Lang Ádám szerződtetésével kapcsolatban a pontos átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, Illés Zoltán azt mondja, ezt a francia klub sem kívánta kommentálni. Az egyes portálokon megjelent információ, hogy egymillió euró közeli (attól valamivel elmaradó) összeget kapott a játékosáért a Videoton, Illés szavai szerint nem áll távol a valóságtól. A transfermarkt.com portál Langot egymilliós transzferként tünteti fel a dijoni keretben.

A Nagy Ádám mellett másik magyarként európai topligába igazoló hátvéd, Lang Ádám túl van az első napokon Dijonban, a Ligue 1 újoncánál. A hivatalos bemutatáson még nem esett át a Videotontól érkező játékos, erre a ceremóniára várhatóan kedden kerül sor. Illés Zoltán, a Lang ügyeit intéző iroda munkatársa a Rangadónak egyéb részleteket is elárult a magyar futballista első napjairól.
– Ádám megkezdte a felkészülést a Dijonnál, pénteken volt az első edzés, melyen már ő is részt vett, azt követően az elnökkel és a sportigazgatóval közösen ebédeltünk. Szeretettel várták, nagyon kötetlen, baráti hangulat volt ezen a beszélgetésen. De a csapattársak sem akármilyen gesztussal fogadták… A következő a történet: Ádám az első edzésen még a következő bajnokin szereplő játékosoktól külön edzett, mert ők már a meccsre készültek. Az edzés után viszont a teljes csapat várta a konditeremben, és amikor belépett, egy CD-ről megszólalt a magyar himnusz.

Lang Ádám otthonosan érezheti magát Dijonban, a helyi egyetemről négy kinn tanuló magyar fiatal segíti a mindennapokban. Egyelőre szállodában lakik, de már keresi a házat, ahova beköltözhet, emellett franciául is tanul majd, mert bár angolul jól beszél, a csapattársai nagy része nem, és egyébként is meg akar ismerkedni a francia nyelvvel.
A mindennapokban aligha lesz problémája Franciaországban, de hát az igazi feladat a pályán vár rá: a Dijon egyértelmű célja a bennmaradás az első osztályban, Langot is ezért szerződtették. Ehhez pedig először meg kell kapnia a bizalmat az első csapatban.
– Újoncként külföldön biztos, hogy kemény dolga lesz, a francia bajnokság top ötös európai liga, keményen meg kell harcolnia majd a helyéért – de nem adtak volna ennyi pénzt érte a franciák, ha nem számolnának vele valóban. A héten egy erős hármas sorozat vár a csapatra: a Metz, a PSG és a Rennes ellen játszanak – komoly erőpróba, ebből kettő rendkívül fontos meccs lesz, a PSG elleni persze kicsit más. Abban bízom, hogy ezeken a meccseken már lehetőséget kap. A négy játékos egyike volt, aki az Eb-t végigjátszotta, Henning Bergnél is folyamatosan játékban volt, jó erőben van, csak az a kérdés, mennyire szokik össze a csapattársakkal – mondta Illés Zoltán.

A Dijon stadionja átépítés alatt áll, a majdan 16 ezres arénában nagyjából 12 ezren foglalhatnak helyet jelenleg, a Dijon eddigi két hazai meccsén (közte a Lyon 4-2-es legyőzésekor) telt ház volt. A francia liga szintjén az egyik legkisebb költségvetésű csapat családi kézben van, barátságos környezet az „akklimatizálódásra” Lang Ádám számára, aki ráadásul a nyári Eb-ről négy másik stadiont is ismerhet, így például Toulouse-ban vagy Marseille-ben sem lesz furcsa számára, ha pályára kell lépni.
– Úgy gondolom, a lépcsőzetes építkezés jegyében Ádám karrierjében ez egy nagyon jó lehetőség. Ha kitölti a hároméves szerződését, az nagyon jó, ha pedig tovább tud lépni egy nagyobb klubba, az egyenesen extra. Hosszú távra tervez légiósként, az első lépéseket pedig már a héten megteheti – foglalta össze a kezdetet Illés Zoltán.

Olvasói sztorik