Légiósok

Dárdai harcba szállt az Arsenal szélsőjéért

Serge Gnabry a legjobb esetben is kölcsönbe érkezhet, de messze még a megállapodás.

Hetek óta igazolna már gyors szélsőt Dárdai Pál, de a kívánságlistán első helyezett Alexander Esswein ügyében úgy fest, megrekedtek a tárgyalások. A 26 éves játékosért ugyanis 4 millió eurót kér az Augsburg, igényeikből pedig most már hosszú ideje nem adnak lejjebb. Michael Preetz, a Hertha sportigazgatója viszont nem óhajt ennyit fizetni a támadóért.

Amennyiben ez így marad, Dárdainak vélhetőleg másfelé kell néznie. Van is új kiszemelt, méghozzá a németekkel az olimpiai tornán villogó és már elődöntős Serge Gnabry. A 21 éves szélső 2012 óta erősíti az Arsenalt, ahol eleddig 10 bajnokin jutott szóhoz, később a West Bromwich Albionnál töltött egy elég sikertelen kölcsönidőszakot, fél év alatt mindössze egy alkalommal játszott.

– Serge a prototípusa annak a játékosnak, akit keresek. Meglátjuk, mit hoz a következő pár nap – fogalmazott óvatosan a magyar tréner.

Bárhogy is alakul, az biztos, hogy a Hertha csakis kölcsönben szerződtethetné a stuttgarti születésű játékost. Az ügyet nehezíti, hogy Gnabry szerződése 2017 júniusában lejár, így a Berlinbe igazolása előtt még hosszabbítania is kéne az “ágyúsokkal”.

A BZ-Berlin.de oldal információi szerint egyébként Gnabry szívesen térne vissza a Bundesligába és a Herthának a fentiekkel együtt is jó esélye van a megszerzésére. Mindeközben még az Esswein-vonal sem halott, sőt Dárdai a portál érdeklődésére azt is elárulta, hogy akár egyszerre is szívesen látná a két játékost keretében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik