Légiósok

Méghogy gyenge bajnokságba igazolt Dzsudzsák? Nagyobbnál nagyobb nevek az arab ligában

Farfán, Vucsinics, Babel - többek között ellenük is pályára léphet a magyar szélső az Emírségekben.

A hét elején aláírta szerződését az al-Vahdánál a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs. A Bursasportól távozó szélsőt rengeteg támadás érte ezért az átigazolásért (is), mondván szakmailag rossz döntést hozott. Az alábbi összeállításból viszont kiderül, hogy igen nagy múltú, és jelenleg is magas szinten futballozó játékosok közé került.

Honlapunk a héten már bemutattaaz al-Vahda együttesét, amelynek vezetőedzője az a Javier Aguirre, aki korábban a spanyol élvonalbeli Espanyolt, Zaragozát, és Atlético Madridot is irányította. Az abu-dzabi együttes tagja a bajnokság tavalyi gólkirálya, az argentin Sebastian Tagliabue és a 73-szoros chilei válogatott Jorge Valdívia. A következő néhány sorban pedig megismerkedünk a bajnokságban résztvevő jelentősebb játékosokkal és szakemberekkel.

Az UAE League előző idényét az al-Ahli nyerte kilenc pont előnnyel, így ez a csapat indulhat selejtezők nélkül az ázsiai Bajnokok Ligájában. A gárdát jó néhány ismerős név alkotja, közülük a legismertebb Moussa Sow, akinek a piaci értéke a Transfermarkt szerint 13 millió euró. A csatár 37-szeres szenegáli válogatott, korábban a Fenerbahcéban, a Lille-ben és a Rennes-ben is játszott. Mögötte a második legértékesebb 12 millió euróval a hatszoros brazil válogatott, kétszeres brazil bajnok Éverton Ribeiro. Ismerősen csenghet a drukkerek számára a Benficával kétszer is portugál bajnoki címet szerző Lima, valamint a Liverpoolban és a Stoke Cityben is megfordult Oussama Assaidi neve.

Szintén felkaphatjuk a fejünket jó pár névre az al-Dzsazíra keretét vizsgálva. A nyári felkészülési időszakban a Herthával is megmérkőző gárdában focizik a 69-szeres perui válogatott, és a Schalkéval 2011-ben Német Kupa-győztes Jefferson Farfán, aki 7 millió eurót ér a piacon. Elől Mirko Vucsinics rohamozza az ellenfél kapuját, aki a montenegrói válogatottban 44 meccsen 17 találatot szerzett, de néhány évvel ezelőtt a Romában és a Juventusban sem maradt adós a gólokkal. Thiago Neves és Moubarak Boussoufa nevét sem most hallhatjuk először, de aki a legismerősebben csenghet a magyar fülek számára, az nem más, mint az MTK korábbi vezetőedzője, Henk Ten Cate. A 61 éves holland szakember az 1999–2000-es bajnokságban irányította a budapesti kék-fehéreket, de a Barcelonánál és a Chelseanél is megfordult másodedzőként, jelenlegi csapatát januárjától vezeti.

Ryan Babel is az Emírségekben keresi a kenyerét, a szélső 42-szer húzhatta már magára a holland válogatott mezét, neve hallatán pedig a Liverpool, Hoffenheim, vagy éppen az Ajax drukkerei is felfigyelnek, de manapság az al-Ain mérkőzéseire kilátogatók élvezhetik cseleit.

Az előző szezon negyedik helyét elcsípő al-Naszr legismertebb játékosa a 25-szörös brazil válogatott, francia és brazil bajnok Nilmar, aki a Villarrealban is megcsillogtatta már tudását. A csatárt a Marseille-től érkező marokkói válogatott Barrada, és a 78 Bundesliga- és 91 Ligue 1 fellépéssel büszkélkedő Jonathan Pitroipa szolgálja ki.

Az Arabian Gulf League színvonalát növeli még a Cagliari, Rayo Vallecano és a Celta Vigo egykori támadója, Joaquín Larrivey (Baniyas), de az olasz Inter és a Lyon együttesét megjárt Ishak Belfodil (Beniyas) is itt ontja a gólokat. A nyári átigazolási szezonban került a Sharjah-hoz a 40-szeres lengyel válogatott Adrian Mierzejewski. Ebben a bajnokságban tevékenykedik Dzsudzsák Balázs korábbi vezetőedzője, Fred Rutten. Az 53 éves holland szakember a PSV-nél dolgozott együtt a magyar játékossal, de a Twente, Schalke, Feyenoord csapatainál is megfordult.

Érdemes lesz figyelni tehát az arab bajnokság szeptember 16-án kezdődő mérkőzéseit, melynek nyitófordulójában az al-Vahda a Hatta csapatához látogat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik