Légiósok

Külföldön pallérozódó fiatal reménységek: íme a magyar álomtizenegy

Neves csapatoknál készülnek a magyar foci legnagyobb ígéretei a profi futballra.

Több helyen a 2000-es korosztályt a magyar futball új sikergenerációjaként emlegetik, csakúgy, mint korábban a Németh Krisztián vezette 89-es korosztállyal tették. A mostani tehetségek közül legtöbben már neves külföldi klubok, patinás utánpótlás csapatainál edződhetnek nap, mint nap, övék lehet a jövő. Azt várhatjuk tőlük, hogy a megfelelő alapok birtokában felnőtt szinten is nagyon sokra vihetik. A 2000-es korosztályból többen ezen a nyáron álltak légiósnak. Íme a külföldre igazoló Top 11-es tini-álomcsapat, amelynek tagjai, ha beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, idővel a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozhatnak.

Kapus:

Deczki Máté (2000, Stoke City)

Júliusban vált hivatalossá, hogy a DVSC kapusa, Deczki Máté a Stoke Citynél folytatja pályafutását. A 16 éves hálóőr a Loki felnőtt csapatában is bemutatkozott egy edzőmeccsen, az angolok az utánpótlás-válogatott találkozókon figyeltek fel rá. A fiatal portásra az új szezonban az U18-asok között számítanak.

Védelem:

Horváth Csanád (2000, Vitória Guimaraes)

A Magyar Futball Akadémia tehetséges védőjét, az U16-os válogatott kapitányát nemrégiben a portugál Vitória Guimaraes szerződtette. A 2000-es születésű, győri származású játékos az ibériai klub U19-es csapatával kezdte meg a felkészülést.

Szalai Attila (1998, Rapid Wien)

Szalai Attila remek karrier-fejlődéséről korábban már beszámoltunk. A 18 éves bekk a Rapid Wien színeiben tavasszal már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. Négy évvel ezelőtt a Vasas akadémiájáról került Bécsbe, a Transfermarkt hivatalos adati szerint a Rapid Wien II. csapatához tartozik. Az új szezonban reméljük, egyre több lehetőséget kap az első számú együttesben.

Tóth Ákos (2000, AKA St. Pölten)

A 2000-es születű Tóth Ákos az utánpótlás válogatottban ugyan nem alapember, néhány éve külföldön edződik. 2014 óta erősíti a német St. Pölten utánpótlás csapatait, ahol folyamatosan járja meg a ranglétrát (U15, U16, U18). Az új szezont az U18-asokkal kezdheti meg a védő.

Középpályások:

Kun Bertalan (1999, PSV Eindhoven)

A fiatal középpályás 2015-ban profi szerződést kapott az eindhoveniektől, az új idényt pedig már az U19-es csapatnál kezdheti meg, együttesével az ifi BL-ben is bizonyíthat. A fiatal, remekül cselező középpályás az U17-es Európa-bajnokságra nem kapott válogatott meghívót. Kun a Veszprémi FC USE-től 2011-ben került Hollandiába, de amíg nem töltötte be a 16. életévét, a FIFA-szabály értelmében tétmérkőzésen nem léphetett pályára a PSV színeiben.

Tajti Mátyás (Malaga, 1998)

Felcsútról igazolt néhány éve Barcelonába Tajti Mátyás – nyáron viszont közös megegyezéssel elhagyta a katalánokat és a Malagához írta alá. Tajti 1998-as születésű, az új szezonban a Malaga B-ben számolnak vele, a magyar utánpótlás válogatottban rendszerint bizonyíthat.

Puskás Martin (1999, Cercle Brügge)

Támadó középpályásként számolnak a szintén külföldön pallérozódó Puskás Martinnal, aki 1999-es születésű, Veszprémben kezdett el focizni, majd a Haladáshoz került. Két évet játszott a PSV-nél, majd a Manchester United is felfigyelt rá. 2015-ben aztán a belga Cercle Brügge-höz szerződött, legutóbb már az U19-eseknél bizonyíthatott, ahol bajnokságot nyertek.

Szerető Krisztofer (2000, Stoke City)

A szintén 2000-es születésű Szerető Krisztofer július elején kapott külföldi szerződést. A kispesti Magyar Futball Akadémia támadó szellemű, gólerős játékosa Deczkihez hasonlóan szintén a Stoke City alkalmazásába állt.

Támadók:

Bencze Márk (2000, Vitesse)

Pár napja jelentette be a hírt a Vasas oldala, hogy szakmai partnerük, a holland élvonalbeli bajnokságban szereplő Vitesse hároméves szerződést kötött az akadémia 16 éves támadójával, Bencze Márkkal, aki még augusztusban csatlakozik az arnhemi klub korosztályos csapatához. Bencze a Vasasban és a korosztályos válogatottban nyújtott teljesítménye alapján hívta fel magára a figyelmet.

Bíró Bence (1998, Vitória Gumiers)

Tajti Mátyáshoz hasonlóan Bíró Bence is 1998-as születésű. A tehetséges csatárt már nagyon fiatalon kinézte magának portugál csapata. A kispesti Magyar Futball Akadémián nevelkedő, mindössze 17 éves focista 2014 nyara óta a Vitória Guimaraes együttesét erősíti. Bíró nemrégiben profi szerződést kapott a klubtól. Honlapunknak májusban elárulta: „Az U19-es csapattal készülök, de néhány tréning erejéig már a B-, sőt az A-kerettel is gyakorolhattam.” A játékos kiemelte, az új szezonban legrosszabb esetben a B-csapattal készülhet, de ha minden rendben van, akkor már a felnőtteknél is bizonyíthat.

Dárdai Palkó (1999, Hertha BSC)

A korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál legnagyobb fia, Palkó balszélső támadóként érzi magát a legjobban. Az 1999-es születésű játékos végigjárta a Hertha BSC utánpótlás csapatait, legutóbb az U19-es együttesnél számoltak vele, de a nyári alapozását a nagycsapatnál végezhette. Dárdai német-magyar kettős állampolgár, magyar utánpótlás válogatott színeiben még nem lépett pályára.


Bőven van merítési lehetőség a külföldön bizonyító tehetségek között. További alternatívák:

Kapus:

Hutvágner Gergely (2000, Sampdoria)

A szintén 2000-es születésű Hutvágner Gergely külföldi szerződéséről már beszámoltunk, a fiatal hálóőrt év elején még a Manchester United tesztelte, végül júliusban az olasz Sampdoria tett ajánlatot a játékosért, ahol az U17-es együttesnél számolnak vele.

Mezőnyjátékosok:

Noah Zwick (1999, Karlsruher SC)

A magyar-német kettős állampolgár Noah Zwick védőként szerepel a Karlsruhe utánpótlás csapataiban, a német együttest 2012 óta erősíti. Az új szezonban már az U19-eseknél léphet pályára, a Transfermarkt beszámolója szerint négyszer volt UP-válogatott magyar színekben.

Schindler Olivér (1999, Paderborn 07)

A szintén kettős állampolgár (német-magyar) Schindler védekező középpályásként bevethető. Szombathelyen született, a Haladás U19-es csapatától igazolt tavaly nyáron a német Paderbornhoz, ahol az U17-es csapatnál számoltak vele.

Schön Szabolcs (2000, Magyar Futball Akadémia/ Ajax Amszterdam/Chelsea FC)
Horváth Olivér (2000, MTK Sándor Károly Akadémia/Ajax Amszterdam)

Nyáron reppent fel a hír, miszerint a patinás Ajax Amszterdam szerződtetné Schön Szabolcsot és Horváth Olivért. A minap mindkét játékos tagja volt a Telki Kupán győztes U17-es válogatottnak, Schön ráadásul gólkirály is lett. A legelső hírek arról szóltak, hogy mindkét játékos három évre írhat alá a holland sztárcsapathoz, ám a klub hivatalos oldala még nem erősítette meg a magyar fiatalok érkezését. Eközben a Honvéd honlapjaarról számolt be, hogy Schön Szabolcsért az Ajax után a Chelsea is bejelentkezett.

Szabó Levente (1999, Atalanta BC)

Az U16-os és az U17-es válogatottban is számításban vett, csatárként bevethető Szabó Levente az olasz Atalantát erősíti. 2015-ben az ETO-tól került Olaszországba, legutóbb az U17-es bajnokságban lőhette a gólokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik