Légiósok

Vida: az volt a feladatom, hogy a kapu előtt legyek kíméletlen

A magyar csatár a gólja ellenére még nem érzi százszázalékos formában magát.

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, Vida Kristopher csereként beállva szerzett pontot érő gólt első tétmérkőzésén a DAC csapatában – a magyar csatár a 82. percben lépett pályára, a 94.-ben pedig egalizált a Zilina elleni 2-2-es mérkőzésen a szlovák bajnokság nyitó fordulójában. A Rangadó a sikeres bemutatkozásról, a gólról és sok minden másról is kérdezte a 21 éves támadót.

– Bíztam benne, hogy sikerül jól bemutatkoznom, és szerencsére végül tényleg eléggé emlékezetesre sikerült a debütálásom, az utolsó pillanatban szereztem az egyenlítő gólt. Amikor beálltam, az edzőm azt mondta nekem, hogy támadjak le agresszíven és a kapu előtt legyek kíméletlen, ha helyzetbe kerülök, lőjek gólt – a hátrány miatt nem is szélsőnek álltam be egyébként, hanem második csatárnak. Hogy ez hasonló találat volt, mint Priskin norvégoknak lőtt kiflije? Többen is mondták már, például a csapat gyúrója is megjegyezte ezt percekkel a lefújást követően. Én úgy gondolom, hogy a kivitelezés hasonlított valamelyest, ugyanúgy a hosszúba tekertem a labdát, viszont maga a szituáció teljesen más volt – mondta Vida Kristopher.

– Csereként álltam be, de egyáltalán nem vagyok csalódott – folytatta Vida. – Sőt, így még talán jobb is volt bemutatkozni, hogy 100 százalékot tudtam nyújtani a hajrában, mint ha kezdőként már az első félidőben elfáradtam volna – azt tudni kell, hogy viszonylag későn érkeztem a kerethez, ráadásul itt többet és keményebben edzünk, mint Hollandiában, tehát erőnlétileg még kicsit el vagyok maradva a többiektől. Persze ha felzárkózom, és továbbra is jól teljesítek, előbb-utóbb remélem a kezdőben találom magam.

Vida Kristopher végül a híres dunaszerdahelyi szurkolókról is beszélt:

– Idegenben játszottunk, de a szurkolók így is fantasztikusak voltak, az a 200-300 drukker aki elkísérte a csapatot, nagyon kitett magáért. Hogy milyen a légkör Hollandiához képest? A De Graafschapnál szerencsém volt, ott is nagyon jó szurkolóink voltak, de ez nem minden holland csapatról mondható el, sokakat kenterbe vernek a dunaszerdahelyiek – zárta interjúját Vida Kristopher.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik