Légiósok

A Haladásnak is nemet mondott Bőle Lukács

A román Iasival hosszabbító magyar légiós Lengyelországba, Törökországba és Azerbajdzsánba is igazolhatott volna.

Az előző szezon végén lejárt Bőle Lukács szerződése a román élvonalban szereplő CSM Iasi együttesével. Sokáig kérdéses volt, hogy a magyar támadó középpályás a klubnál marad-e, ugyanis számos érdeklődőről lehetett hallani a játékos kapcsán. Bőle azonban két héttel ezelőtt még egy évvel meghosszabbította kontraktusát, és el is kezdte a felkészülést az Iasival. A korábban Kaposváron szereplő 26 éves futballista a Rangadónak elárulta, a sok ajánlat ellenére miért nem váltott klubot a nyáron.

– Rengeteg érdeklődő volt. Öt-hat román csapattal is beszéltünk, valamint Európán belüli más országokból, és Európán kívülről is volt megkeresés – kezdte Bőle Lukács. – Az volt a döntő, hogy az Iasival tudok játszani Európa Liga-meccset. A másik fontos szempont, hogy itt nagyon szeretnek engem. Nagyon sok üzenetet kaptam a szurkolóktól, a stáb részéről és az elnökségtől is, hogy szeretnék, hogy maradjak. Mehettem volna olyan helyre, ahol anyagilag jobban jártam volna, de úgy ítéltem meg, hogy ahol ennyire szeretnék, hogy maradjak, oda érdemes visszatérni. A későbbiekben még ebből profitálhatok. Bízom egy jó szezonban és Európa Liga-szereplésben is, hiszen miért ne sikerülhetne.

– Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy Magyarországról is akadt kérője. Ez igaz?

– A Szombathelyi Haladás érdeklődött a legélénkebben, de egyelőre nem tervezem, hogy visszatérjek az NB I-be. Lengyelországból volt még konkrét ajánlat, de úgy ítéltem meg, hogy abból jövök ki jobban, ha maradok. Egyéves szerződést írtam alá, és ha jól megy majd a játék, akkor a jövőben talán jobb feltételekkel tudok maradni Európán belül. Törökországba, meg Azerbajdzsánba még nem szerettem volna elmenni. Szóba került az amerikai vonal is, de a menedzseremmel és a családommal is megbeszéltük, majd úgy döntöttem, hogy ez lesz a legjobb megoldás.

– Mit szólt a magyar válogatott Eb-szerepléséhez? Még mindig nem kapott arra utaló jelet, hogy a közeljövőben meghívót kaphat a nemzeti együttesbe?

– Nagyon jó volt nézni azt a focit, amit a magyar válogatott produkált az Európa-bajnokságon, és rendkívül büszke vagyok a fiúkra. Masszív, és szervezett csapat benyomását keltette a nemzeti együttes. Én így még nem láttam játszani a magyar válogatottat. Nem tapasztaltam ilyen focilázat, ami az országban kialakult. Jó lenne, ha legközelebb már én is tudnám segíteni a válogatottat. A menedzseremmel beszélt már néhány személlyel a válogatottból, de hozzám még nem érkezett semmilyen puhatolózás. Remélem, ez változni fog a jövőben.

– A szerződéshosszabbításnál az életének egy még nagyobb eseménye is történt a nyáron, hiszen megházasodott…

– Hajmáson, Kaposvártól húsz kilométerre volt az esküvőnk. Ott található egy szabadidőfarm, ahol nagyon szép környezetben zajlott a ceremónia. Nagyon jól sikerült az esküvő, jól éreztük magunkat, minden rendben volt. Örülünk, hogy végre összejött…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik