Légiósok

Három Premier League-együttest emlegetnek Dzsudzsák kapcsán

A magyar válogatott támadója nagyszerűen illene Klopp liverpooli rendszerébe?

Se szeri, se száma a Dzsudzsák Balázs átigazolását illető híreknek és pletykáknak. Szerencsére nemcsak minket, magyarokat foglalkoztat a válogatott csapatkapitányának sorsa, de több külföldi oldalon is emlegetik a nevét. Többek között a Ladbrokeson is, ahol azt állítják: a korábbi PSV-sztár három Premier League-csapat keretében is jól mutatna.

Elsőként a Liverpoolt emlegetik, mint azt a csapatot, amely már moszkvai időszaka alatt is szerette volna megkaparintani Dzsudzsit – persze hozzá kell tenni, hogy az gyökerestül más stáb volt, mint amit Jürgen Klopp képvisel. A Ladbrokes szerint ugyanakkor szélsőnk remekül illene a német mester rendszerébe is, hiszen merész, energikus és kreatív játékosról van szó.

Szintén kérő lehetne a friss bajnok Leicester: a BL-sorozattal megterhelt “rókák” számára létfontosságú lenne a keret mélyítése, ráadásul Dzsudzsák jelentős nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik.

A harmadik gárda a walesi Swansea, amely menedzsere, Francesco Guidolin a fogadóiroda értesülései szerint már szemet is vetett Dzsudzsákra.

Olvasói sztorik