Légiósok

Hollandián belül válthat csapatot a magyar támadó

Vida Kristopher még nem áll készen a holland élvonalra, de az NB I-be sem tér haza.

Vida Kristopher remek őszt produkált a holland élvonalban szereplő De Graafschap csapatában, 12 mérkőzésen lépett pályára kezdőként, az Ajax ellen pedig még gólt is szerzett, de tavasszal kiszorult az alapcsapatból, és csak elvétve jutott játéklehetőséghez. A fiatal csatár ennek okairól beszélt a DigiSport Reggeli Start című műsorában.

– Egyéni szempontból mindenképpen sikeres őszi szereplésen vagyok túl, nem csak, hogy kezdőként szerepeltem általában, de tíz mérkőzésen mind a 90 percet végig is játszottam. Sajnos a csapatnak nem ment ilyen jól, meglehetősen kevés pontot gyűjtöttünk össze a szezon első felében. Később volt egy 4-5 hetes sérülésem, a csapat pedig éppen ez idő alatt kezdett el pontokat szerezni, ezért az edző felépülésemkor nem változtatott. A kiesés elkerüléséért vívott harcban egyébként is a rutinosabb, veterán játékosokra kezdett támaszkodni a mester, így szorultam ki az együttesből. Annak azért örülök, hogy az utolsó meccsünkön, az Ajax elleni 1-1 alkalmával lehetőséget kaptam, még ha csak pár percre is álltam be, és bízom benne, hogy a soron következő Maastricht elleni osztályozókon is szóhoz jutok majd – mondta a 20 éves játékos.

Az utánpótlás-válogatott támadó a jövőjét érintő kérdésekről is beszélt a műsorban.

– Nem zárható ki teljesen, hogy maradok a De Graafschapnál, az osztályozót követően mindent át fogunk beszélni a csapattal, de jelenleg úgy áll a dolog, hogy a hollandok számára talán túl költséges lenne aktiválni a szerződésembe foglalt opciót. Számomra egyértelmű, hogy még nem állok teljesen készen a holland élvonalra, még legalább egy, rendesen végigjátszott szezonra szükségem lenne ehhez. Szeretnék a csapatnál, vagy legalább Hollandiában maradni, de az elsődleges cél most az, hogy egy olyan alakulathoz kerüljek, ahol tényleg rendszeres játéklehetőséget kapok – mindamellett persze, hogy ennek keretein belül is szeretnék a lehető legjobb bajnokságba és a legerősebb csapathoz igazolni. Az NB I? Megfordult a fejemben, de legalább pár évig még külföldön képzelem el a karrierem – zárta nyilatkozatát Vida Kristopher.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik