Légiósok

Tímár Krisztián a Plymouth legendái között

Halmosi Péterrel és Buzsáky Ákossal együtt került fel a védő az angol csapat stadionjának falára.

Tímár Krisztián 2007-ben került a Ferencvárostól a Plymouth-hoz, amely együttes akkor az angol másodosztályú bajnokságban szerepelt. A védő sikeres éveket húzott le a csapatnál, 2008-ban az év játékosának is megválasztották. Az angolok – úgy látszik – nem felejtették el a magyar játékost, hiszen nemrég meghívást kapott az egyik hazai mérkőzésre, ahol aztán nem akármilyen fogadtatásban volt része.

– Amikor eljöttem a Plymouthból, csődeljárás alá került a klub, és lesorolták a negyedik osztályba. Két év kellett, hogy talpra álljon, és az idén már egészen jól megy a csapatnak a League Two-ban. Olyan eseményeket rendez a klub, amikkel vissza tudják csábítani a szurkolókat. A stadion falára kirakták a Plymouth történetének népszerű játékosait, és ennek köszönhetően már Buzsáky Ákos, Halmosi Peti és az én arcképem is ott díszeleg a stadionban. Ennek a nagyszerű gesztusnak az ünnepélyes eseményén vettem részt, illetve díszvendég voltam a bajnoki mérkőzésen – nyilatkozta Tímár Krisztián a Rangadó.hu-nak.

A Plymouth jelenleg az angol League Two hatodik helyén áll, és már biztosan osztályozót játszik, ami után akár magasabb osztályba is feljuthat a csapat. Az osztályozók előtti utolsó fordulót a hétvégén rendezik, ahol a Hartlepool csapatát fogadják a zöldek.

– A törzsszurkolóknak egy nagy sátor volt felállítva a nap folyamán, ahol egy showműsor keretein belül interjút készítettek velem, közel négyszáz ember előtt. A mérkőzés félidejében én sorsoltam ki a tombolát, majd bementem a pálya közepére, és nagyjából tízezer szurkoló állt fel és tapsolt meg. Hihetetlen jó érzés volt, hogy ennyien emlékeznek még rám. Nagyon sok közös fotót készítettem aztán a fanatikusokkal, és rengeteg aláírást kellett adnom nekik, felemelő érzés volt – mesélte a négyszeres válogatott védő, akit nem akármilyen emberek közé választottak be.

– A klubtól ajándékokat is kaptam, és nagyon jó érzés volt, amikor bejelentették, hogy beválasztanak a Plymouth legendái közé. Ez az „Argyle Legends” klub, ahová azokat a volt híresebb játékosokat választják be, akik sokat tettek a klubért. Különböző programokat is szoktak szervezni, és jelezték, hogy ha legközelebb játszanak más öregfiúk csapatok ellen – például legutóbb a liverpooliakkal volt összecsapásuk –, akkor nagyon szívesen látnak a csapatban. Természetesen elfogadtam a meghívást, és remélem, hogy minél hamarabb össze tudom egyeztetni a munkámmal – folytatta Tímár Krisztián, aki jelenleg a Grosics Labdarúgó Akadémián dolgozik.

– Az U12-es csapatnak vagyok jelenleg a vezetőedzője, és az ennél fiatalabb korosztályoknál pedig sportkoordinátor vagyok. Felügyelem a szakmai munkát, szervezem az ovifoci programot, az edzőkkel tartom a kapcsolat, próbálok minél több tehetséges gyereket idehozni, és népszerűsítem az akadémiát. Nagyon jól érzem magam itt, nagyon fontosnak tartom a fiatal korosztályok képzését. Próbálok minél magasabb tudásra szert tenni, amit teljes mértékben át akarok adni a gyerekeknek, hogy a megfelelő alapot megadjam nekik. A közeljövőben mindenképp szeretném a minél magasabb edzői papírokat megszerezni, a következő lépés a B-licenc lesz. A futsaledzői tanfolyamot is elkezdtem, hiszen az is nagyon jó alapokat ad.

Olvasói sztorik