NB III

NB III: összeszedték magukat a sereghajtók

Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály 28. fordulójának összes vasárnapi eredménye megtalálható.

Öt mérkőzést rendeztek a harmadosztály 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a Keleti-csoportban. A délelőtti találkozón az eddigi 27 bajnokin mindössze öt pontot gyűjtő Újpest II meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott idegenben a Tiszaújvárossal. Döntetlennel ért véget az MTK II és a Hatvan összecsapása is, a Monor egy első félidő hajrájában szerzett góllal verte az ESMTK-t, a DVSC II pedig – miután a találkozó elején emberelőnybe került – gólparádét rendezve intézte el a Rákosmentét.

A Közép-csoportban is bravúrt hajtott végre a sereghajtó, a fordulót megelőzően az Újpest II-höz hasonlóan öt ponttal álló Komlói Bányász 1-1-es döntetlent játszott a Hódmezővásárhely pályáján. A Szentlőrinc az utolsó pillanatban mentett pontot a Dunaharaszti otthonában, a Méhkerék pedig egy hajrában szerzett góllal verte a Fradi II-t.

A Nyugati-csoportban az éllovas Győr Magasföldi duplájával verte a Puskás II-t, míg az Andráshida és a Csepel egyaránt egy góllal nyert – előbbi a Honvédot, utóbbi a Vidi II-t gyűrte le.

NB III., 28. forduló

Keleti-csoport

Termálfürdő Tiszaújváros – Újpest FC II 2-2 (0-0)

Gólszerzők: Nagy D. (60., 62.) illetve Hazard (50., 79.)

ESMTK – Monori SE 0-1 (0-1)

Gólszerző: Hunya (43.)

MTK Budapest II – FC Hatvan 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Hreljic (43.) illetve Mundi (75.)

DVSC-DEAC II – Rákosmente KSK 8-3 (3-2)

Gólszerzők: Mengolo (27., 49., 60.), Horváth P. (29.), Bíró (45., 87.), Nagy K. (67.), Csősz (74.) illetve Sóron (34.), Kokenszky (41., 54.)

Kiállítva: Markek (18., Rákosmente)

REAC – Diósgyőri VTK II 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Szabó B. (29.), Makrai (67.)

Korábban játszották:

Putnok FC – BKV Előre 2-0

Jászberényi FC – STC Salgótarján 1-1

Tállya KSE – Nyírbátori FC 1-1

Hajdúböszörményi TE – Kazincbarcikai SC FC 0-2

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre – Mórahalom VSE 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Kálmán (18., 24.) illetve Szalma (62.)

Dunaharaszti MTK – Szentlőrinc SE 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Rebecsák (21.), Fenyvesi (79., öngól) illetve Nagy M (46.), Dudás (92.)

Hódmezővásárhelyi FC – Sport 36 Komlói Bányász 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Máté (52.) illetve Tukerics (75.)

Méhkeréki SE – Ferencvárosi TC II 1-0 (0-0)

Gólszerző: Fülöp (82.)

FC Dabas – Szekszárdi UFC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Csordás (11.) illetve Puskás (40.), Fejes (53.)

Paksi FC II – Dabas-Gyón FC 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Szalai (65.), Jelena (89.)

Korábban játszották:

Pénzügyőr SE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 5-1

Szigetszentmiklósi TK – Dunaújváros 1-1

Pécsi MFC – Budafoki MTE 1-1

Nyugati-csoport

Gyirmót FC II – Diósdi TC 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Tóth N. (49.), Paku (68.) illetve Slezák (19.)

Tarr Andráshida SC – Bp. Honvéd-MFA 1-0 (1-0)

Gólszerző: Vittman (3.)

Kiállítva: Soós (93., Honvéd)

Csepel FC – Videoton FC II 1-0 (1-0)

Gólszerző: Haraszkó (35.)

ETO FC Győr – Puskás Akadémia FC II 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Magasföldi (26., 67.) illetve Forró (72.)

Korábban játszották:

Kaposvári Rákóczi FC – III. Kerületi TVE 3-0

Érdi VSE – VLS Veszprém 2-1

Sárvár FC – Komárom VSE 0-1

FC Ajka – Csornai SE 2-0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik