nb3
NB III

NB III: újra nyert a Fradi II, pontokat veszített a Pécs

Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály 25. fordulójának összes eredménye megtalálható.

A 25. forduló zárul a harmadosztály három csoportjában vasárnap délután.

A Keleti-csoport 11 órakor kezdődött mérkőzésein pont nélkül maradtak a tartalékcsapatok: a DVTK a Jászberénytől kapott ki, míg az Újpest az ESMTK ellen maradt alul. A Monor 1-0-ra nyert az MTK II ellen, a Salgótarján és a DEAC osztozkodott a pontokon, a BKV pedig hármat lőtt és nyert a Hajdúböszörmény ellen.

A Közép-csoportban a Fradi II a Pénzügyőr ellen szakította meg nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatát – a Lipcsei-csapat a legutóbbi hat bajnokiján pont nélkül maradt. A Pécs nem tudott nyerni a Szentlőrinc vendégeként, a Gyula viszont három pontot szerzett a Békéscsaba II ellen, csak úgy, mint a Szekszárd a Paks II ellen.

A Nyugati-csoportban a Videoton és a Gyirmót tartalékai nem bírtak egymással (0-0), a Puskás II viszont kiütötte a Diósdot, a Honvéd akadémistái pedig négy gólt jegyeztek a Sárvár ellen, így 3-1-re nyertek.

NB III, 25. forduló

Keleti-csoport

Diósgyőri VTK II – Jászberényi FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Lőrincz (öngól 60.)

Újpest FC II – ESMTK 1-3 (0-2)

Gólszerzők: Gere (69.), illetve Horváth L. (5.), Murinai (45.), Horváth R. (89.)

Monori SE – MTK Budapest II 1-0 (1-0)

Gólszerző: Katona R. (21.)

STC Salgótarján – DVSC-DEAC II 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Lukács R. (50.), illetve Bíró (38.)

BKV Előre – Hajdúböszörményi TE 3-0 (3-0)

Gólszerzők: Csanálosi (18.), Balogh B. (26.), Csikortás (32.)

Szombaton játszották:

Termálfürdő Tiszaújváros – Putnok FC 0-1

Rákosmente KSK – Tállya KSE 0-2

Kazincbarcikai SC FC – REAC 2-1

FC Hatvan – Nyírbátori FC 0-2

Közép-csoport

Ferencvárosi TC II – Pénzügyőr SE 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Novák (35.), Kárász (47.), Adamcsek (90.), illetve Nagy B. (67.)

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre FC II 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Styecz (28.), Nagy G. (51., 54.)

Kiállítva: Vozár (53. – Békéscsaba)

Szentlőrinc SE – Pécsi MFC 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Füredi (23., 73.), illetve Károly B. (16., 77.)

Szekszárdi UFC – Paksi FC II 1-0 (1-0)

Gólszerző: Fejes (35.)

Szombaton játszották:

Dabas-Gyón FC – Méhkeréki SE 2-1

Szigetszentmiklósi TK – Hódmezővásárhelyi FC 0-1

Sport 36 Komlói Bányász – FC Dabas 0-1

Budafoki MTE – Mórahalom VSE 4-0

Dunaújváros – Dunaharaszti MTK 2-1

Nyugati-csoport

Videoton FC II – Gyirmót FC II 0-0

Puskás Akadémia FC II – Diósdi TC 6-1 (2-0)

Gólszerzők: Kováts (17.), Nagy Á. (27.), Mezőssy (51.), Tar (58.), Hudák (81.), Szabó M. (83.), illetve Czene (85.)

Kiállítva: Tar (75. – Puskás)

Bp. Honvéd-MFA – Sárvár FC 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Koszta (10., 88.), Bíró (32.), illetve Palmes (öngól 5.)

Szombaton játszották:

Érdi VSE – Tarr Andráshida SC 2-1

VLS Veszprém – Kaposvári Rákóczi FC 2-1

Hévíz SK – Csepel FC 0-3

III. Kerületi TVE – ETO FC Győr 0-1

Komárom VSE – FC Ajka 1-3

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik