NB III

265 millió forintért újítják fel az NB III-as csapat stadionját

Felújítják az NB III Keleti csoportjának 13. helyén álló Putnok FC stadionját. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a stadionfelújítási tartalék keretéből 265 millió forintot áldoz a létesítmény fejlesztésére – írja a boon.hu alapján a Blikk.

Pár napja indult el az építkezés a Várady Béla Sportközpontban, ahol többek között a pályát, a lelátókat és villanyvilágítás is felújítják.

– A beruházás egyik legfontosabb szegmense a küzdőteret érinti, amelyet nagyobb méretűre bővítenek, dréncsövekkel és automata locsolóberendezéssel látnak el. A kapuk könnyedén cserélhetőek lesznek, és védő-labdafogó hálóval is el lesz látva a pálya. Ugyancsak lényeges, hogy a vasút felőli, déli lelátórész teljes egészében megújul. Nyolcszáz ülőhelyet alakítanak ki ezen az oldalon, amely végig fedett lesz, tehát a drukkerek rossz időben sem fognak megázni – mondta Tamás Barnabás, Putnok polgármestere, aki hozzátette, hogy a beléptetési rendszeren is változtatni fognak, továbbá közvetítésre alkalmas sajtóhelyeket is ki fognak alakítani.

Tamás Barnabás szerint a város életében ez egy nagyon fontos, kiemelt beruházás, ami várhatóan augusztusban fog elkészülni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik