NB III

NB III: botrányos körülmények között zárhatják ki a Tatabányát

A nagy múltú klub harmadszor sem játszotta le meccsét tavasszal, mert nem mehetett be a stadionjába – ennyi volt?
A TAO miatt nem játszhat a felnőtt csapat?
A Kefoci.hu információi szerint 49 millió forinttól esne el a Komárom-Esztergom megyei harmadosztályban szereplő TFCE, ha az NB III-ban szereplő Tatabánya FC külföldi játékossal a kezdőcsapatában állna ki. Mint tudjuk, az előző hétvégén Kamil Kopúnek, a korábbi szlovák válogatott játékos bevethető volt, ám mindössze négy játékostársa várta a kezdő sípszót…

A harmadosztály Nyugati-csoportjában a Tatabánya FC – mely előző két bajnokiján nem tudott kiállni –, a Sárvár FC-t fogadta volna. Amennyiben a hazaiak harmadszor sem játszanak meccset, úgy az MLSZ hatályos szabályai szerint eredményeit törlik, és a csapatot kizárják a bajnokságból.

A Rangadó.hu helyszíni tudósítója 15 órakor jelezte, ezt a meccset sem tudta lejátszani a csapat, igaz, létszámban meglett volna a keret, csak éppen nem engedték be az együtteseket a stadionba. Így viszont alighanem ennyi volt…

A szurkolók sem értették a helyzetet, hiszen a Tatabánya FC hivatalos csatornáin azt kommunikálták, hogy megrendezik a szombat délutáni találkozót…

Még a délelőtt folyamán Bandler Bertold, a Tatabánya FC Kft. ügyvezetője a honlapunknak eljuttatott közleményében azt írta, „a Tatabányai önkormányzat polgármestere tönkre kívánja tenni a helyi labdarúgást”. A vezető az alábbi levelet csatolta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik