NB III

Nemhogy a tavasz, már a tél is bizonytalan a nagy múltú magyar klubnál

Az olasz többségi tulajdonos hallgat.

Tizennyolc forduló elteltével a tizenegyedik helyen áll a Tatabánya FC az NB III Nyugati-csoportban. Ez annak tükrében jó szereplésnek is mondható, hogy a klubnál finoman szólva sincs minden rendben. Októberben már beszámoltunk róla, hogy a Bányászt több korábbi labdarúgója feljelentette már az MLSZ-nél, mert nem kapták meg a fizetésüket, valamint a a korábbi sportigazgatónak, Várhidi Péternek is tartozik a klub. Itt azonban még nincs vége, hiszen a jelenlegi játékosok sem mindig kapták meg a pénzüket. A kemma.hu a P. Nagy Lászlóval, a gárda szezon közben kinevezett edzőjével készített interjút.

– Nem tudni – kezdte a szakember arra a kérdésre, mi lesz tavasszal. – A kisebbségi tulajdonos önkormányzattól továbbra is megkapunk minden segítséget, ám az olasz többségi tulajdonos hallgat. Így nehéz, nem tudunk hosszú távra, hónapokra előre tervezni – folytatta P. Nagy, arra a felvetésre pedig, hogy ha valaki megkérdezné tőle ezekben a napokban, hogy láthatnak-e a szurkolók a tavasszal is NB III-s futballt Tatabányán, azt válaszolta, “nem tudnék mit mondani neki…”

Egyelőre az is bizonytalan, hogy P. Nagy Lászlóval a vezetőedzői poszton folytatódik-e a szakmai munka, ha folytatódik.

– Erről konkrétan még nem egyeztettem senkivel. A pályaedzői tisztséget továbbra is szívesen ellátnám, de – mivel van feladatom a TASK-nál is – úgy érzem, utóbbi és a vezetőedzői munka már túl sok lenne – folytatta a tréner, majd arra is kitért, hogy az ősszel lehetett-e érdemi munkáról beszélni. – Nem igazán. A fővárosi játékosok az anyagi gondok miatt nem is edzettek mindig, kevesen voltunk. Sokkal inkább voltam pszichológus, mint edző. Szerdánként edzőmeccseket játszottunk az U19-es és U17-es csapatunk ellen, így próbáltunk meg terhelést biztosítani a nagyoknak. Itt szeretnék egyébként köszönetet mondani a többi szakembernek, akik segítettek nekem. A srácok egy idő után megtanulták és belátták: nem vihetik ki a pályára a gondokat, azokat meg kell tanulni kezelni. Ebből a szempontból egyébként a Kaposvári Rákóczi elleni 0-7 jelentette a fordulópontot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik