NB III

Bekő lát perspektívát az ETO-ban – a szezon végéig írt alá

Preszeller Tamás maga adta be felmondását a harmadosztályban harcoló klubnál.

Keddtől Bekő Balázs váltja Preszeller Tamást a harmadosztályú ETO FC Győr kispadján. Az új vezetőedző megbízatása nyolc mérkőzésre szól – számolt be a klub hivatalos honlapja.

Korábban írtuk:

Mozgalmasan telnek a napok az ETO FC Győr háza táján: az ultrák botrányos sárvári viselkedése, az NB III-as csapat újabb döntetlenje, a hétfői edzőcsere adják a mozgalmasságot.

– A sárvári döntetlen után felajánlottam a lemondásomat a vezetőedzői tisztről, amit dr. Drucskó Zoltán ügyvezető el is fogadott – kezdi a KisalföldnekPreszeller Tamás, az NB III-as gárda volt edzője. – Úgy ítéltem meg, hogy a csapat olyan mentális helyzetben van, amelyen én már nem tudok segíteni és szeretem annyira az ETO-t, hogy ezért félreállok. A nagyszerű téli felkészülés, a remek tavaszi kezdés után azt gondoltam, hogy hasonló lesz a folytatás is, de sajnos másként alakult, sorozatban öt döntetlent játszottunk a bajnokságban.

Az okokat boncolgatva Preszeller Tamás megemlítette, hogy főként a támadószekcióból hiányoztak ütőképes emberek, sérülés vagy betegség miatt Illés Dávid, Szabó Zsolt, Németh László sem játszhatott hosszabb-rövidebb ideig.

Megbízható hírek szerint télen szeretett volna Győrbe szerződni Magasföldi József, aki aztán végül Mosonmagyaróvárra ment és azóta ott ontja a gólokat.

– A Mosonmagyaróvár kulcsfigurája szerintem mégis Laki Balázs, akit én is szerettem volna télen visszacsábítani az ETO-hoz, de sajnos nem sikerült. Úgy ítéltem meg, hogy a középcsatár posztján Mayer Milán és Szabó Zsolt megfelelő teljesítményre képes, ezért nem kértem Magasföldi leigazolását. Három-négy első osztályú futballistával sokáig tárgyaltunk, de sok pénzt kértek, amit mi nem tudtunk kifizetni nekik. Tavasszal sajnos hátul is elbizonytalanodott a csapat. Többen a szememre vetették már, hogy a fiatalok mögé miért nem igazoltunk egy rutinos, jó kapust. Én bíztam Horváth Daniban, mert nagy tehetségnek tartom őt, de még keveset beszél a védőkhöz, ezért is kaptunk elkerülhető gólokat is – említi Preszeller Tamás.

A szakember még hozzátette: bízik benne, hogy az utódjának sikerül felvinni az ETO-t az NB II-be, mert akkor bizonyosan benne volt a hiba az elmúlt időszakban.

Preszeller bajnoki mérlege edzőként: öt győzelem, öt döntetlen, egy vereség.

Dr. Drucskó Zoltán ügyvezető a Kisalföldnek hétfőn elmondta: Preszeller Tamás helyett Bekő Balázs irányítja a csapatot a bajnokságból hátralévő nyolc mérkőzésen. A szerződést kedd délelőtt írják alá.

Bekő 44 éves, a Videoton, a Ferencváros, a Gázszer és a Vasas labdarúgója volt. Vezetőedzőként Budaörsön, Kecskeméten és a Diósgyőrnél dolgozott.

– Egy felkérés tulajdonképpen mindig jóleső érzés, hiszen egyfajta elismerése annak a munkának, amit eddig a futballban végeztél – kezdi Bekő Balázs az új munkahelyével kapcsolatban. – Látok perspektívát ebben a klubban nemcsak rövid, hanem hosszabb távon is, hiszen az ETO-nak nem az NB III-ban, hanem sokkal magasabban van a helye. A legjobb tudásom szerint megpróbálok segíteni. Igaz, nem túl rózsás a helyzet, de nyilván ezért is döntött a vezetőség az edzőváltás mellett.

A szakember három és fél évvel ezelőtt Budaörsön kezdte önálló edzői pályáját, így az NB III-as közeg sem ismeretlen a számára.

– Képben vagyok az erőviszonyokat illetően, hiszen aki a futballban él, az figyelemmel kíséri az eseményeket – folytatja Bekő Balázs. – Ismerem a játékoskeretet, vannak olyanok, akiket régebbről személyesen is. A mostani helyzetben nem hozom magammal a segítőimet, hiszen azok a kollégák, akik eddig a csapat mellett dolgoztak, tudnak nekem segíteni. Nagyon bízom benne, hogy az egy hét alatt el tudjuk végezni, amit elterveztem és kellően felkészülünk a Mosonmagyaróvár elleni rangadóra. Remélem, ki-ki meccset játszunk majd a hazai csapattal úgy, hogy a meccsben benne lesz a győzelmünk lehetősége. Ehhez sok minden szükségeltetik. Nagyon fontos lenne például, hogy a csapat újra élvezze a szurkolók bizalmát, mert csak együtt tudunk célba érni.

Olvasói sztorik