Megyei foci

Döbbenet! Néző vert játékost Gyöngyöshalászon

Rendőrt és mentőt kellett hívni a Heves megyei utánpótlásmeccsre.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 15 éves gyöngyöspatai fiú ellen, aki a gyanú szerint múlt szombaton a gyöngyöshalászi sportpályán mindenféle előzmény nélkül bántalmazott egy szintén gyöngyöspatai fiút, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – tájékoztatotta a Heol.hu portált a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Gyöngyöshalász-Gyöngyöstarján megyei I. osztályú U19-es mérkőzés 0-2-es állásnál brutális események miatt szakadt félbe.

Az 55. percben kiállított hazai játékos, Oláh Máté miközben vonult le a pályáról, egy támadóval találta szembe magát. A nézőtérről a játéktérre beugrott néző a helyi lap információi szerint a tarjániak egy héttel korábban kiállított, emiatt eltiltását töltő játékosa, Baranyi Roland volt. Az egyébként gyöngyöspatai illetőségű futballista nekiesett Oláh Máténak, akit nemcsak megütött, de meg is rúgott. Ennek következtében a sértett eszméletét vesztette, mentőt kellett hívni hozzá, és jelenleg is kórházi ápolásra szorul.

– A nézőt le kellett fogni, és megnyugtatni, majd értesítettük a rendőrséget is – mondta a heol.hu-nak Szabó Gyula, a Gyöngyöshalász SE elnöke. – Az esetnek nem volt előzménye, nyugodt mederben zajlott a mérkőzés, nem tudjuk, mi váltotta ki ezt az egészet a fiatalemberből.

Olvasói sztorik