Törökország

Kikapott a Győr a szlovákoktól

Sok helyzete volt az ETO-nak, de egyiket sem tudta gólra váltani, 0-2 lett a vége.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Győri ETO FC – Spartak Myjava (szlovák) 0-2 (0-2)
Törökország
Győr: Pogacsics – Sztanisics (Wolfe, 58.), Lipták, Lang (Lenzsér, 75.), Völgyi (Dinjar, 58.) – Kamber (Pátkai, a szünetben), Kalmár, Strestík – Martínez (Varga R., a szünetben), Burgos (Rudolf G., 59.), Andrics (Illés, 75.). Edző: Horváth Ferenc
Gólszerzők: Daniel Erik (16.), Kosik (45.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Negyedik felkészülési mérkőzését a szlovák élvonal ötödik helyén álló Spartak Myjava ellen játszotta a Törökországban edzőtáborozó Győri ETO. Azok, akik ezúttal nem léptek pályára, délután edzésen vettek részt. A kínai Greentown elleni mérkőzés nem múlt el nyomtalanul, a bajnokcsapat játékosai közül Michal Svec bokasérülés miatt kénytelen volt kihagyni a mostani meccset. A kiállított Trajkovics és Mevoungou mellett Had és Kronaveter sem lépett pályára.

A hetedik percben egy formás győri támadás végén Burgos elől tisztáztak a szlovák védők. A 16. percben labdát vesztett a magyar csapat a saját térfélen, Daniel Erik kapott labdát, és a tizenhatoson belülre érve nagy gólt lőtt (0-1). A 24. percben egy remek kontratámadás során Strestík tört előre szabadon, de Andrics labdája pontatlannak bizonyult.

A 26. percben Kamber szerzett labdát 35 méterre az ellenfél kapujától, több lehetőség közül választhatott, végül maga fejezte be az akciót, de kevéssel mellé lőtt. A 31. percben kecsegtető helyzetből végezhetett el szabadrúgást a szlovák együttes, de Pogacsics magabiztosan védett. A szünet előtt egy félpályáról a magyar kapu elé beívelt szabadrúgást nem tudtak megszerezni a győriek, Kosik pedig közelről a hálóba kotorta (0-2).

Az első félidőben jól használta ki lehetőségeit a Spartak Myjava, és két gólt szerzett. A győriek fegyelmezetten játszottak, de az ellenfél jól zárta le a széleket, és a letámadásnál is labdabiztos volt, így alig akadt helyzete Horváth Ferenc együttesének.

A 48. percben egy lendületes támadás végén Varga Roland beadását nehezen tisztázták a védők. Három perccel később komoly szépítési lehetőség marad ki: Kalmár lövését épphogy kitolta a kapus, az érkező Varga elől pedig az utolsó pillanatban mentettek. Az 53. percben is óriási ziccer maradt ki: Varga a kifutó kapus mellett önzetlenül a középen érkező Burgoshoz továbbított, de ő a kapuba visszafutó védőt találta el…

Az 55. percben ismét Varga tört előre, és ezúttal sem hiányzott sok a gólhoz. A 61. percben Rudolf Gergely beadását Andrics elől kétségbeesetten kivágta a védő. A 63. percben egy szlovák beadást Kosik lőtte mellé szorongatott helyzetből. Öt perccel később Varga indult meg Lipták labdájával, lövését a kapus védte. Strestík eddig pontos passzaival tűnt ki, a 71. percben pedig egy remek lövése volt, de ez sem ért gólt. A 82. percben Rudolf elől kifutva mentett a kapus. A 85. percben Varga kapott remek labdát, kapura törhetett, de a hálóőr bravúrral védett.

Egy sportszerű mérkőzésen többet birtokolta a labdát és többet támadott a Győr, és különösen a második félidőben több lehetősége is volt, de nem sikerült bevennie az ellenfél hálóját, így a Myjava 2-0-ra nyert – írja az ETO holnapja.

Horváth Ferenc vezetőedző a klub honlapján elmondta, hogy a találkozót leginkább azért ítélte hasznosnak, mert ezzel a meccsel zárta le a kíséretezési sorozatot, így most, hogy mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra, már látja, kire milyen mértékben számíthat majd a bajnoki és kupasorozatban.

– Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is, hiszen megint nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak – kezdte Horváth Ferenc. – Ez most egy kicsit felforgatott csapat volt, és most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kísérletezgetést, mindenki kapott nagyjából egyformán lehetőséget arra, hogy megmutassa, mit tud. Nagyjából összeállt a csapat a fejemben, innentől kezdve azokra a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan nekem megfelel. Most kezdődik majd a frissítés és a finom munka, de azt azért mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy elégedett voltam a mai mérkőzésen is a játékosok hozzáállásával.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik