Nemzetközi foci

Huszonnégy perc után hazaindultak a PL-csapat drukkerei – FOTÓ

A csalódott szurkolók az edzőt is a szájukra vették.

Autóval nagyjából 270 kilométerre helyezkedik el London Stoke-on-Trenttől, így közel három órát kellett utazniuk a Stoke-drukkereknek, hogy láthassák a kedvenceket a Chelsea elleni idegenbeli bajnokin.

Durva!
Felfordul a gyomrod, ha meglátod a Milan-klasszis lábát – FOTÓ

A Stoke-játékosok gyatra teljesítményét látván azonban a lelkes drukkerek egy része meg sem várta a találkozó végét, már a huszonnegyedik percben elindultak hazafelé, vagy éppen bánatukban valamelyik kocsmába.

A Chelsea ugyanis ekkor már 3-0-ra vezetett, a játékvezető pedig 5-0-nál fújta le a találkozót.

Az ideje korán távozó drukkerek természetesen megtalálták Mark Hughes vezetőedzőt is, akinek a távozását követelték. A Stoke Cityt két pont választja el a kiesést jelentő tizennyolcadik helytől.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik