Nemzetközi foci

12 embert tartóztattak le fogadási csalás miatt

Összesen négy mérkőzést bundáztak meg Thaiföldön.

Az AP hírügynökség szerint a thaiföldi futballszövetség (FAT) elnöke és a bangkoki rendőrparancsnok közös sajtótájékoztatóján jelentették be: labdarúgómeccs befolyásolása miatt 12 embert vettek őrizetbe – írja a hatharom.com.

A thaiföldi első osztályban szereplő Thai Navy-ból négy, a Nakhon Ratchasima csapatából pedig egy játékost tartóztattak le meccsmanipulálás miatt. A hatósági jelentések szerint a játékosok 200 ezer thai bát, azaz mintegy 6100 amerikai dollárt kaptak azért, hogy a fogadási csalást szervezők számára kedvező módon befolyásolják az eredményt.

Összesen négy mérkőzést bundáztak meg, egyet júliusban, hármat pedig szeptemberben. Hogy pontosan melyik mérkőzésekről van szó, arról a hatóságok nem adtak tájékoztatást.

A rendőrkapitány közlése alapján a vádlottak szabadlábon védekezhetnek, de ha sikerül rájuk bizonyítani a csalást, akkor eltiltást, pénzbüntetést és akár 10 év börtönt is kaphatnak. A mérkőzések manipulálását egy összeszokott hálózat dolgozta ki.

A 12 gyanúsított között a négy futballista mellett két játékvezetőt, egy klubvezetőt és belföldi illetve külföldi befektetőket sikerült azonosítani. A bejelentés után az Ázsiai Labdarúgó Szövetség közleményt adott ki, amelyben zéró toleranciát hirdetett a csalások ellen és a leghatározottabban kiáll amellett, hogy a bűnösöket a lehető legszigorúbb büntetésekkel kell sújtani.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik