Nemzetközi foci

Olaszország beugrik, és megnyeri a világbajnokságot?

Huszonöt éve láttunk már ilyet: Dánia a „strandról” érkezve szerzett aranyérmet.

Tegyük hozzá, az 1992-es torna Európa-bajnokság volt, és Jugoszlávia kizárása mögött egészen más állt, mint most Peru esetében. Ahogy arról a Rangadó beszámolt, szerdán robbant a bomba: a hírek szerint a nemzetközi szövetségben felvetődött a dél-amerikai ország kizárása a 2018-as vb-ről, ez pedig halvány reménysugár lehetne a svédek elleni pótselejtezőn elvérző olaszok számára.

Szögezzük le: szó sincs arról, hogy Peru kritikus helyzetbe került volna. A helyi sajtó szerint a problémát az okozhatja, hogy az országban benyújtottak egy törvénytervezetet, mely szerint a futballszövetségét állami irányítás alá helyeznék. A FIFA szabályai azonban tiltják ezt.

ÚJABB GÓL
Ki mondta, hogy Dzsudzsák csak ballal életveszélyes? – VIDEÓ

A nemzetközi szövetség vizsgálja az ügyet, és részletes felvilágosítást kért Perutól a szituációval kapcsolatban.

A FIFA gyakorlata szerint tulajdonképpen csak abban az esetben várható a kizárás, ha a szóban forgó nemzetet háborús vagy egyéb katonai konfliktusok veszélyeztethetik. Legutóbb 1992-ben Jugoszlávia járt így, amikor a polgárháború sújtotta országot nem engedték elindulni a kontinenstornán, melyet – csodák csodájára – a beugró Dánia megnyert.

Nagy pénzt azért ne tegyünk arra, hogy Buffonék ott lesznek a vb-n Fotó: Getty Images/AMA/Robbie Jay Barratt

Ahogy arról a Football Italia beszámol, amennyiben Peru mégsem utazhatna Oroszországba, a FIFA saját hatáskörben dönthetné el, mely válogatott legyen a beugró.

Lehetne a Peru elleni pótselejtezőt elveszítő Új-Zéland, vagy bárki más. Hozzátéve, ez esetben a négyszeres világbajnok olaszok minden bizonnyal „helyzeti előnyt” élveznének, alighanem a színvonal és a nézettség szempontjából is megelőznék Új-Zélandot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik