Gianluca Di Marzio értesülése szerint honfitársa, az olasz Walter Mazzarri lehet az Everton menedzsere. A liverpooli csapat nyáron visszaszerezte Wayne Rooneyt, mégsem teljesít jól az új idényben: a Premier League-ben hét forduló alatt csupán hét pontot szerzett, az Európa Liga csoportkörét pedig egy vereséggel és egy döntetlennel kezdte.
Ha a vezetők úgy döntenek, hogy változásra van szükség a kispadon, Ronald Koemannak, és fivérének, Erwin Koeman korábbi magyar szövetségi kapitánynak távoznia kell – a hírek szerint ultimátumot kaptak az újonc Brighton elleni, vasárnapi mérkőzésre –, és jöhet a Watford korábbi edzője.
A Londonban élő szakvezető egyelőre nem döntött, hogy elfogadná-e az invitálást, mert egy másik lehetőséget is mérlegel, ugyanis a West Ham Unitedhez is hívják.
A csapat tavaly tavasszal a hetedik helyen végzett az angol élvonalban a horvát Slaven Bilic irányításával. Aztán a legutóbbi idényben lényegesen gyengébben szerepeltek a londoniak, de az edzőt nem váltották le. A jelenlegi szezonban hét forduló alatt szintén csak hét pontot szereztek, ezért most már nagyon érik az edzőváltás.