Nemzetközi foci

Elképesztő fordulat a Coutinho-ügyben

Kemény tárgyalópartnert választott a Barcelona...

A Liverpool FC visszautasította a Barcelona újabb, immár harmadik ajánlatát Philippe Coutinhóért, akit – brit és spanyol sajtóhírek szerint – már 125 millió euróért (38 milliárd forintot) vásárolna meg a katalán klub.

LÁTTAD?
Szédítő tempóban kezdett a Bayern München – VIDEÓ

Az FC Barcelona előbb 80, majd 100 millió eurót kínált a 25 éves játékosért a Liverpoolnak, de az angolok mindkétszer határozottan visszautasították a kérőt. Jürgen Klopp liverpooli vezetőedző szerint az együttes meghatározó játékosát nem adják el.

Hiába szeretne a katalánokhoz menni, nem engedik Fotó: Getty Images

Coutinho eközben továbbra is sérült. A Liverpool két eddigi tétmeccsén – a Watford elleni bajnokin (3-3), valamint a Hoffenheim elleni Bajnokok Ligája-találkozón (2-1) – nem lépett pályára. Klopp megerősítette, hogy még a Crystal Palace elleni első hazai tétmeccsen sem számíthat a brazil labdarúgóra szombaton.

A Liverpool 2013-ban kilencmillió euróért vette meg az Internazionalétól Coutinhót, akivel az angolok tavaly új szerződést kötöttek. A brazil középpályás jelenlegi kontraktusa 2022 nyaráig érvényes.

Sajtóhírek szerint a Barcelona Coutinhóval vagy a dortmundi Ousmane Dembélével szeretné pótolni Neymart, aki világcsúcsot jelentő 222 millió euróért került a PSG-hez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik