Nemzetközi foci

EL: a magyar válogatottat is legyőzte a Vidi következő ellenfele

Minden, amit a belgrádi partizánokról tudni kell.

A Videoton FC a szerb bajnok FK Partizan Beograd együttesével találkozik az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában.

A belgrádi csapat 1945-ös alapítása óta a jugoszláv, majd később a szerb liga domináns csapata. A jugoszláv bajnokságot 11-szer nyerte meg, a szerb-montenegrói, majd a szerb élvonalban pedig egyaránt nyolc-nyolc alkalommal végzett az élen.

Csoportkörös lesz-e a Videoton az Európa Ligában?

Igen, újabb bravúrt mutat be és felkerül a főtáblára!: 754
Nem, a selejtező negyedik fordulójában búcsúzik!: 305

Legutóbb idén tavasszal volt aranyérmes, méghozzá éppen a székesfehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolic irányításával, de korábban szerepelt a csapatnál Marko Scepovic (2010‒2013) és Danko Lazovic (2000‒2003, 2006, 2014‒2015) is.

A Partizan a Bajnokok Ligája-selejtezőben kezdte nemzetközi szereplését. A montenegrói Buducsnoszt Podgorica kiejtése (összesítésben 2-0) után hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a görög Olimpiakosztól, ezt a hátrányt pedig már nem sikerült ledolgozniuk a visszavágón, és az Európa Liga rájátszásába került. Keretük összértéke 19 millió euró a transfermarkt.com szerint – írja avidi.hu.

A BL-ből az Olimpiakosz búcsúztatta a belgrádiakat Fotó: Getty Images

Érdekesség, hogy a fehérváriak a legendás UEFA Kupa-menetelés során, 1984-ben is találkoztak a Partizannal, akkor az első meccset 5-0-ra megnyerték, a visszavágón 2-0-ra kikaptak. A belgrádiak egyébként korábban a Honvéddal, az Újpesttel, az MTK-val, a Vasassal, sőt a magyar válogatottal is többször játszottak.

Nemzeti csapatunknak egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege ellenük.Minden mérkőzésről olvashat ide kattintva!

Olvasói sztorik