Nemzetközi foci

A tizenegyeseket sem árt gyakorolni a Vidinek

Suljic szerint megnőtt az esélyük a továbbjutásra, de még mindig a franciák a favoritok.

Már csak a Videoton maradt talpon egyetlen magyar csapatként a nemzetközi porondon, azonban a fehérváriaktól csütörtökön óriási bravúr kellene ahhoz, hogy továbbra is versenyben maradjanak. Az esély a továbbjutásra mindenesetre még él, hiszen a 2-1-es bordeaux-i vereség bizakodásra adhat okot az Európa Liga-selejtező harmadik körének visszavágóján. A Rangadó.hu a Videoton szélsőjét, Suljic Asmirt kérdezte az esélyekről a második találkozó előtt.

– Jó eredményt értünk el Franciaországban, melynek köszönhetően jó esélyünk nyílt a továbbjutásra – kezdte honlapunknak a Bordeaux-ban gólpasszt adó játékos. – Megmutattuk, hogy képesek vagyunk magas szinten játszani, felvettük a versenyt a francia élvonal egyik meghatározó csapatával. Természetesen mindenki izgatottan várja a csütörtöki meccset, hiszen ez hatalmas lehetőség arra, hogy kiugró eredményt érjünk el, ezáltal felhívjuk magunkra a figyelmet. Amennyiben hasonló hozzáállással lépünk pályára, mint Bordeaux-ban, képesek lehetünk a továbbjutásra. Mindvégig összpontosítanunk kell, hiszen kiváló csapat az ellenfelünk, főleg a két szélsőjük, Malcom és Kamano lehet veszélyes ránk. Mindenesetre odakint megmutattuk, hogy ismerjük a franciák gyengeségeit, az utóbbi napokban pedig sokat videóztunk, elemeztük a játékukat, csütörtökön be kell bizonyítanunk, hogy hibákra tudjuk késztetni őket. Ha pedig ez sikerül, akkor keményen meg kell büntetnünk ezeket.

Suljic bízik a továbbjutásban Fotó: c

A címlapfotó és a belső fotó forrása a vidi.hu.

A 25 éves szélső úgy véli, annak ellenére, hogy az 1-0 is elég lenne a következő körhöz, azon lesznek, hogy minél több gólt lőjenek, hiszen bármi megtörténhet a kilencven perc alatt, az is, hogy az ellenfél betalál.

– A saját játékunkat kell játszanunk, a legjobbunkat kell kihoznunk magunkból – magyarázta a Vidi szélsője. – A 2-1-es vereséggel megnőtt az esélyünk a továbbjutásra, azonban akárcsak a párharc előtt, még mindig a Bordeaux a favorit, hiszen azért mégiscsak az egyik európai topbajnokság meghatározó csapatáról beszélünk. Mi azonban nem adjuk könnyen magunkat, a fociban bármi megtörténhet, hiszünk a továbbjutásban. A Bordeaux számára sokkal nagyobb katasztrófa lenne a búcsú, mint nekünk.

És hogy gyakorolták-e már a tizenegyeseket az edzéseken?

– Egyelőre még nem, de még van két napunk, lehet, hogy sort kerítünk rá. Ki tudja, lehet jól jön majd csütörtökön – zárta a Rangadónak Suljic.

Olvasói sztorik