Nemzetközi foci

Már biztos, hogy ő lesz a Manchester United következő igazolása

Akár már ma bejelenthetik az érkezését.

A Sky Sport értesülései szerint a Chelsea és a Manchester United mindenben megegyezett Nemanja Matic átigazolásáról, ennek értelmében pedig ötvenmillió euró körüli összeget fizet az MU a londoniaknak. A lap továbbá úgy tudja, hogy a szerb játékossal is sikerült megegyeznie a „Vörös ördögök” vezetőségének, így akár már vasárnap délután bejelenthetik az új szerzeményt.

A 28 éves középpályás 2014 januárjában került a Benficától a Chelsea-hez, ahová az MU jelenlegi trénerének, José Mourinhónak a kérésére ment. Annak ellenére tehát, hogy az előző idényben Antonio Conténál is alapember volt a szerb – harmincöt bajnokin kapott lehetőséget -, nagy a valószínűsége annak, hogy újra a portugál zseni kezei alatt fog dolgozni.

Olvasói sztorik