Nemzetközi foci

Nikolics ötven százalék esélyt ad a Vidi továbbjutására

A fehérváriak trénere szerint nem rossz eredmény a 2-1-es vereség a Bordeaux ellen.

Szoros vereséget szenvedett Franciaországban a Videoton az Európa Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján. A Girondins Bordeaux elleni 2-1-es vereség után még él a remény a továbbjutásra, hiszen az idegenben lőtt gól sokat érhet a visszavágón. A mérkőzés után így értékelt a két vezetőedző.

– Azt hiszem, nagyon jó meccset láthattak ma a szurkolók, majdnem végig remek ritmusban zajlott a találkozó – idézi a Videoton trénerét, Marko Nikolicsot a vidi.hu. – Nem olyan volt ez a kilencven perc, mint egy nyári meccs, inkább olyan, mintha már a bajnokság közepén járna a két csapat. Megvoltak a lehetőségeink, jókor szereztünk gólt, harcoltunk a meccs végéig. A Girondins egy minőségi csapat, remek játékosokkal – főleg a széleken rendelkeznek olyan labdarúgókkal, akikben ott van a sebesség és a technikai tudás. Sosem örülök egy vereségnek, de ez nem olyan rossz eredmény nekünk. Stábommal tétmeccsen először veszítettem a Vidi kispadján, ha csak magamat nézem, akkor is 44, vagy 45 találkozó után kaptam ki először, de ettől függetlenül gratulálnom kell a csapatomnak, minden játékosnak, mert jó teljesítményt nyújtottunk. Az első gólnál egyszerűen ki kellett volna rúgnunk a labdát és vége az egész szituációnak, talán 3-4 lehetőségünk is volt rá, de nem sikerült. A második gól pedig… Mi jöttünk szabadrúgással, nem szabadott volna lehetőséget adnunk egy ilyen kontrára. Rövidre fogva, naiv gólokat kaptunk, tudjuk, hogy van még hová fejlődnünk. A mérkőzés végén, az utolsó 10-15 percben úgy éreztem, hogy erőnlétben a Bordeaux előtt járunk. Éreztünk esélyt arra, hogy lőhetünk még egy gólt, ezért is játszottunk ennyi támadóval a hajrában – egyszerre pályán volt Lazovics, Henty, Maric, Suljic, Hadzic, szélsőhátvédként Stopira, Nego… Szóval próbálkoztunk, de nem sikerült megszereznünk a második gólt. Hiszek benne, hogy van esélyünk a továbbjutásra a visszavágón – ötven-ötven százalék esélyt adok mindkét együttesnek arra, hogy ott legyen a következő körben.

fotó: vidi.hu

– Győzelemmel kezdtük a szezont, ennek lehet örülni, annak viszont nem, hogy gólt kaptunk hazai pályán – ezt már az ellenfél vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec mondta. – A magyar csapat – mint láthattuk – készen állt a találkozóra, nekik ez már a hetedik tétmeccsük volt a szezonban. Bánhatjuk, hogy főleg az első félidőben nem céloztunk pontosabban, szerintem legalább két gól benne maradt a csapatban – de a szezon első meccsén valamennyire várható volt az, hogy még nem leszünk annyira precízek. A Videoton FC egy nagyon jó csapat, szervezettek voltak, egyáltalán nem könnyű játszani ellenük, nehéz meccsen vagyunk túl. Nyerni megyünk Magyarországra, mindent megteszünk azért, hogy ott legyünk a következő körben. Sankharé ma remekül játszott, fontos gólokat szerzett, azt sajnálom, hogy sikerült kiprovokálnia ellenfelünknek egy sárga lapot nála, de nem csak ő játszott jól, mások is dicséretet érdemelnek.

Olvasói sztorik