Nemzetközi foci

A Bayern motorját szemelte ki az Inter

Spalletti legalább 4-5 játékossal erősítené meg keretét.

A Gazetta dello Sport beszámolója szerint az Internazionale nyáron kinevezett vezetőedzője, Luciano Spalletti vasárnap este megbeszélést folytatott az olasz klubot tulajdonló Suning Group képviselőjével, valamint a klub több illetékesével.

A korábbi Roma és Zenit-tréner a megbeszélésen elmondta, hogy 4-5 új játékossal akarja megerősíteni az Inter keretét, az egyik célpontja pedig nem más, mint a Bayern München középpályása, Arturo Vidal. A milánóiak állítólag 45 millió eurós ajánlatra készül a chilei válogatottért, amely akár 50 millióra is növekedhet, illetve évi 7 millió eurós fizetést kínálnak a jelenleg a bajorok 30 éves klasszisának, aki 2015-ben 37 millióért cserébe érkezett a Juventustól.

Az Inter vezetői mindent megtesznek, hogy kielégítsék Spalletti igényeit, annak ellenére, hogy a Financial Fair Play szabályai igencsak megköti a kezüket.

Vidal mellett Spalletti célpontjai között szerepel a védelembe a Toulouse játékosa, Issa Diop, a Lyonból Mouctar Diakhaby és Emanuel Mammana, valamint a Valenciából Aymen Abdennour, de a Las Palmas játékosa, Mauricio Lemos is szóba jöhet – írja a goal.com

Olvasói sztorik