Akárcsak a vasárnapi első mérkőzésen, a Portugália-Mexikón, úgy az esti összecsapáson, a Kamerun-Chilén is videóbírózást követően annulált a játékvezető egy találatot a Konföderációs Kupán.
Az első félidő hosszabbításában a chilei Eduardo Vargas kapott nagyszerű kiugratást Vidaltól, a csatár pedig be is fejezte az akciót, ám korán ünnepelt. A játékvezetői csapat ugyanis visszanézte a szituációt és végül úgy ítélték meg, hogy Vargas lesen tartózkodott a passz pillanatában.
Az biztos, nem volt könnyű dolguk a sporiknak a lassítások után sem, hiszen csak milliméterekkel lehetett előrébb a chilei – ha egyáltalán előrébb volt.
A hajrában viszont már a videóbíró sem akadályozta meg a Pizzi-csapatot az ünneplésben, a csereként beálló Alexis Sánchez ívelt középre a bal oldalról, ahol érkezett Vidal és a kapu bal oldalába fejelt. A végeredményt a 92. percben Vargas állította be: Alexis Sánchez kergette őrületbe a védőket és a kapust, majd nagy ziccerben hibázott, de a kipattanót társa gólra váltotta – videóbírózást követően ezúttal már nem vették el tőle.