Nemzetközi foci

“Csúnya az eredmény, nem volt ekkora különbség a csapatok között”

A belső védő nem készült arra, hogy megkapja a karszalagot. Bese a végig kitartó szurkolókat dicsérte.

Dzsudzsák Balázs lecserélését követően – meglepetésre – Lang Ádámra került a csapatkapitányi karszalag a hétfő esti Magyarország-Oroszország (0-3) válogatott felkészülési összecsapáson. A Dijon légiósa honlapunknak elárult, milyen érzés volt hordani a karszalagot, Bese Barnabás pedig a remek hangulatról is megemlékezett.

– Nagyon csúnyán néz ki az eredmény, de a játék képe alapján egyáltalán nem éreztem, hogy ekkora lenne a különbség a két csapat között – nyilatkozta a Rangadónak Lang. – Volt olyan időszak, amikor ők kezdeményeztek, de nem igazán tudtak ezzel mit kezdeni, a felállt védelmünket nem tudták feltörni. A mi támadásépítéseinknél viszont olyan területeken veszítettünk labdát, ami nagyon veszélyes volt. Ezekből le tudtak minket kontrázni, és végül gólokat is lőttek. Az első egy szép egyéni akcióból született a kontra végén, a másodiknál nem volt szerencsénk, szegény Eppel már nem tudott reagálni és rossz helyre pattant a labda. Az utolsó találatnál pedig nem szabad ilyen hibát elkövetni a bedobásnál, valamint könnyen fordult be az ellenfél, könnyű gólokat kaptunk a saját hibáink miatt. Pozitívum, hogy próbáltunk játszani, passzolgatni, sokat mozogtunk, kértük a labdát, valamint lövésekig is eljutottunk, viszont az utolsó jó passzok és a beadások többször nem sikerültek. A debütáló és fiatal játékosokon egyáltalán nem vettem észre, hogy megilletődötten játszottak volna, bátran elkérték a labdát, nem szerepeltek rosszul.

A Dijon légiósa arra a pillanatra is kitért, amikor megkapta a szalagot.

– Felemelő érzés volt a csapatkapitányi karszalagot hordani, de nem számítottam rá, meglepődtem – tette hozzá. – Ezt nem beszéltük meg előre, arra számítottam, hogy Stieberre kerül, ha Dzsudzsák lemegy, de természetesen megtiszteltetés volt viselni. Andorrán az lesz a kulcs, hogy milyen gyorsan tudjuk megjáratni a labdát, ha ez sikerül szélességben megoldani, akkor nem érnek át időben és több területünk marad mélységben. Fontos lesz még az is, hogy a szélről érkező beadásokból mennyit tudunk értékesíteni. Dominálni kell majd és a kapujuk elé szögezni őket. Figyelnünk kell a labdavesztésekre, hiszen kontrákból meglódulhatnak és veszélyesek lehetnek.

– Nagyon sajnáljuk a végeredményt. Összességében próbáltunk dominálni és védekezésből építkezni – értékelt Bese Barnabás.
Elkerülhető gólokat kaptunk, sokkal stabilabbnak és koncentráltabbnak kell lennünk hátul. Ebben a négyes felállásban még nem játszott sokszor a védelem, talán ez is lehet az oka ennek, ki fogjuk elemezni a hibákat. Az volt a cél, hogy szervezetten játszunk és birtokoljuk a labdát, hiszen az Andorra ellen is a mi dominanciánk várható. Az első félidőben ez többé-kevésbé sikerült is, de a támadó harmadban sajnos nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna. A szurkolók előtt viszont le a kalappal, ilyen eredmény mellett is végig buzdították a csapatot és remek hangulatot teremtettek – zárta honlapunknak a Le Havre jobbhátvédje.

Olvasói sztorik