Nemzetközi foci

Király-kupa: trófeával zárta a szezont a Barcelona – VIDEÓ

Neymar olyat tett, amit Puskás óta senki.

A Bajnokok Ligájából való kiesés és Reallal szembeni bajnoki versenyfutás elbukása után a Barcelonának az Alavés elleni Király-kupa-döntőn maradt az egyetlen esélye arra, hogy trófeát nyerjen a szezonban.

A katalánok ennek megfelelően futottak ki a gyepre, és valósággal felborították a pályát: az első félidőben több mint 80 százalékban birtokolták a labdát. Ennek ellenére Messi 30. percben szerzett vezető góljára Hernandez három minutummal később egy szabadrúgásgóllal válaszolt, így minden kezdődhetett “elölről”. A félidő hajrájában aztán gyakorlatilag megnyerte a mérkőzést a Barca: Neymar a 45., a Suárez helyett kezdő Paco Alcacer pedig a ráadás harmadik percében talált be lesgyanús szituációból, kétgólos előnyt szerezve ezzel a gránátvörös-kékeknek a szünetre. A brazil támadó ezzel egymás után harmadik Spanyol Kupa-döntőjében is betalált (2015, 2016, 2017), amire több mint ötven éve, Puskás Ferenc óta senki sem volt képes – a Száguldó Őrnagy az 1960-as, ’61-es és ’62-es fináléban vette be az ellenfelek kapuját.

A második játékrészben az állás már nem változott, így a Barcelona 29. alkalommal hódította el a Spanyol Kupát.

Messi, 1-0

Hernandez, 1-1

Neymar, 2-1

Paco Alcacer 3-1

Copa del Rey, döntő

Barcelona – Alavés 3-1 (3-1)

Gólszerzők: Messi (30.), Neymar (45.), Álcacer (45+3.) illetve Hernandez (33.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik