Nemzetközi foci

A Manchester City sztárja nagyon hálás a Vasas edzőjének

Michael Oenning sikeres jövőt jósolt a fiatal Ilkay Gündogannak.

A Manchester City török származású, német válogatott középpályása, Ilkay Gündogan exkluzív interjút adott a transfermarkt.de portálnak. Az egyik kérdés arra vonatkozott, melyik edző volt rá a legnagyobb hatással fiatalkorában?

‒ Bizonyára több nevet mondhatnék, de Michael Oenningnek különleges szerepe van a pályafutásomban. Ő már a Bochum utánpótlásában megmondta, hogy egy napon profi futballista leszek. A Schalke ifjúsági csapatától több-kevesebb alkalommal hazaküldtek, mondván, túl kicsi vagyok. Ez még jobban ösztönzött, és Michael Oenning pontosan tudta, hogyan kell foglalkozni velem. Később ő vitt a Nürnberghez, ahol profivá váltam – nyilatkozta.

A húszszoros német válogatott Gündogan 2009 februárjában igazolt Nürnbergbe, majd a 2011 nyarán 5,5 millió euróért a Borussia Dortmundhoz szerződött. Tavaly nyáron 30 millió euróért vásárolta meg a Manchester City, azonban decemberben elszakadt az elülső keresztszalagja, így csak 16 mérkőzésen léphetett pályára a szezonban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik