Nemzetközi foci

A belga válogatott középpályás aláírt a Monacóhoz – sajtóhír

A L'Équipe szerint az Anderlecht játékosa 23 millió euróért érkezett.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában az elődöntőig menetelő AS Monaco érdeklődik az Anderlecht középpályása, Youri Tielemans iránt. A L’Équipe legfrissebb információja szerint a felek már meg is egyeztek egymással, sőt az aláírásra is sor került már. A francia lap úgy tudja, a háromszoros belga válogatott játékosért 23 millió eurót fizetett a Monaco.

A 20 éves középpályás a most futó belga bajnokságban 27 találkozón 12 gólt és 8 gólpasszt adott, míg az Európa Ligában 11 fellépésén háromszor vette be az ellenfelek hálóját. Legemlékezetesebb mérkőzése az idei szezonból az Oostende elleni bajnoki volt, amelyen két perc alatt két hatalmas bombagólt szerzett a tizenhatoson kívülről.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik