Nemzetközi foci

Mourinho: nem jó kártyát mutattak fel Baillynak

Guidetti a döntőbe lőhette volna a spanyolokat; Bosz szerint a futball győzött.

A Bajnokok Ligája után csütörtök este kialakult az Európa Liga döntőjének párosítása is. A fináléban az 1996 óta először kupadöntőző Ajax és a végig legnagyobb esélyesként számon tartott Manchester United lesz ott.

A hollandok már az odavágón 4-1-re győztek az Olympique Lyonnal szemben, ám a második meccsen kis híján leadták előnyüket, hiszen 31 után a franciáknak még bő tíz percük volt megszerezni a párharcot kiegyenlítő gólt; míg a United spanyolországi, Celta feletti 1-0-s sikere után hazai pályán 1-1-re végzett.

Majdnem kiesett a United

José Mourinho csapata (amely korábban még sohasem veszített kétmeccses párharcot nemzetközi kupasorozatban azt követően, hogy az első meccsen nyertek) ugyanakkor majdnem pórul járt, hiszen a 96. percben a vigóiak svéd csatára, John Guidetti óriási ziccerbe került, ám végül pocsékul ért labdához, így búcsúzni kényszerültek.

Guidetti helyzete

A United ezzel együtt a döntőben nem számíthat majd Eric Baillyra, akit a 88. percben kiállítottak – nem csoda, hogy az ESPN FC mindössze 5-ös értékelést adott neki a lehetséges 10-ből. Mourinho ezzel együtt megvédte őt, mondván „rossz színű kártyát kapott”, az eset csupán sárgát ért volna.

Bailly és Roncaglia kiállítása

A legjobb a gólpasszt adó Marcus Rashford lett (8), aki pazar labdát varázsolt Fellaini fejére. Darmian hatost kapott, Lingard Baillyhoz hasonlóan ötöst, mindenki más pedig hetest.

– Nincs könnyedén vagy nyugodtan megnyert elődöntő. Ott vagyunk a döntőben, és ez számít – fogalmazott a lefújás után a United középpályása, Ander Herrera.

Természetesen Mourinho is megszólalt a meccset követően.

– Az első meccsen mi voltunk a jobb csapat, de nem tudjuk dűlőre vinni a dolgot, sosem lövünk annyit, mint amennyit a helyzeteink alapján kéne. Nyílt meccs volt hazai pályán és minden nyomás rajtunk volt, ami nehézzé tette a dolgunkat. A végéig szenvedtünk és az utolsó másodpercig nyílt volt. A srácok mindent beleadtak, örülök a teljesítményüknek. 14 meccs után végre a döntőben vagyunk. Ha sikerül megnyernünk a sorozatot, több mint boldog leszek! – fogalmazott az év elején még nagyobb célokat kitűző mester.

Élvezetes meccset játszottak Lyonban

Összesen 40 lövést zúdult a két kapu irányába Lyonban, ahol a hazai csapat 3-1-re győzött, mégis kiesett az Ajax ellen az Európa Ligából. Hiába azonban a sok lövés, vaktölténnyel tüzeltek a felek, hiszen a 24, illetve 16 kísérletből csak 8, illetve 3 talált kaput.

– Kegyetlen csalódás. Remek meccset játszottunk, megdolgoztattuk az Ajaxot. Sajnos ez nem volt elég – fogalmazott Bruno Genesio, a Lyon edzője a végén.

– Nem voltunk messze a továbbjutástól, de nem voltunk elég hatékonyak a kapu előtt és elég koncentráltak hátul. Minden más lett volna, ha játszani tudtam volna az első meccsen – nyilatkozta a franciák legnagyobb sztárja, Lacazette.

Természetesen sokkal lelkesebb volt Peter Bosz, az amszterdamiak trénere.

– A srácok jól viselték a feszültséget, megvoltak a helyzeteik, egyet pedig be is rúgtak. Az első félidő utolsó percéig semmi gond nem volt, amikor minden félrecsúszott. A Lyon elkezdett hinni, a közönség mögéjük állt, ilyenkor már nehéz. A félidőben azt mondtam, ne pánikoljanak, de a végén, főleg Nick Vergever kiállítása után túl kellett élnünk. Megtettük, a végső eredmény pedig a futball győzelmét mutatja – mondta Bosz.


Az Európa Liga döntőjére május 26-án, Stockholmban kerül sor.

Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy José Mourinho csapataival még sohasem veszített holland ellenfél ellen, mi több: hatból hatszor nyert.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik