Nemzetközi foci

Csúcsmeccsre készül a Mourinho-sereg

Az Arsenal elleni bajnoki vereség után különösen felértékelődött a Manchester United számára a végső győzelem az Európa Ligában, az érintettek ennek megfelelően készülnek a Celta Vigo elleni elődöntő hazai visszavágójára.

Két címet már begyűjtöttünk és nagyon jó szezont zárnánk, ha az Európa Ligát is megnyernénk – nyilatkozta a manchesteri klub honlapján Ander Herrera, a szezonban angol Szuperkupát és Ligakupát nyerő MU védője.

A manchesteriek a bajnokságban egész évben visszafogottabban teljesítettek, múlt hétvégén pedig, az Arsenaltól elszenvedett vereséggel végképp egyértelművé vált, hogy a Bajnokok Ligája-szereplést az Európa Ligában kell kiharcolniuk, melynek győztese a következő kiírásában a BL főtábláján kezdhet.

A szurkolók által áprilisban a legjobb MU-játékosnak megválasztott Herrera rivális honfitársait nehéz ellenfélnek tartja, s egyáltalán nem nyugtatja meg az idegenben megszerzett egygólos előny, mert a Celta vendégként az EL-szezon mind a hat mérkőzésén szerzett legalább egy gólt.

Az esti kezdőcsapatok

MANCHESTER UNITED: Romero – Valencia, Bailly, Blind, Darmian – Fellaini, Herrera, Pogba – Lingard, Mhitarjan, Rashford.
CELTA VIGO: Alvarez – Mallo, Cabral, Roncaglia, Jonny – Wass, Radoja, Hernandez – Aspas, Sisto, Guidetti.
LYON:
Lopes – Rafael, Diakhaby, N’Koulou, Morel – Gonalons, Tolisso – Cornet, Fekir, Valbuena – Lacazette.
AJAX: Onana – Veltman, Sanchez, De Ligt, Viergever – Ziyech, Schone, Klaassen – Younes, Traore, Dolberg.

A párharc – és a sorozat – esélyese egyértelműen José Mourinho együttese, amely az Arsenal elleni vesztes találkozóval lezárta ugyan 25 bajnoki óta tartó veretlenségét, de a vigói 1-0-s sikernek köszönhetően lényegesen kedvezőbb pozícióból várja a visszavágót, mint spanyol riválisa.

Az MU hazai pályán a nemzetközi kupákban a legutóbbi tizenhét fellépésén nem szenvedett vereséget. A Bajnokok Ligája 2012-13-as idényében a nyolcaddöntő visszavágóján a Real Madridtól kapott ki 2-1-re, azóta viszont nem kellett vesztesen távoznia az Old Traffordról. Az angolok mostani szakvezetője, Mourinho akkor még a spanyolokat irányította.

A Celta Vigo mérlege az angol klubokkal szemben felemás képet mutat. A spanyolok a legutóbbi négy találkozójukat elveszítették az angolokkal szemben, viszont Angliában így is többször győztek (háromszor), mint ahányszor kikaptak (kétszer). A vigóiak nincsenek jó formában, hiszen legutóbbi öt találkozójukon kikaptak – az EL-találkozó mellett négy bajnokin -, gólkülönbségük 1-10.

A másik párharcban a Lyon idegenben szerzett ugyan gólt, de így is háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia a vendég Ajax ellen. Márpedig a statisztika nem a franciák továbbjutása mellett szól. A nemzetközi kupaporondon eddig ötször találkoztak a holland együttessel: két 0-0-s döntetlen mellett háromszor kikaptak. A lyoniak az öt találkozón összesen szereztek két gólt, miközben nyolcat kaptak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik