Nemzetközi foci

A Real korábbi klasszisával erősítene a Barcelona

Arda Turan helyére Angel Di Mariát szerződtetnék a katalánok.

Arda Turan szinte biztosan távozik a Barcelonától, ugyanis a 30 esztendős török középpályás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A katalán együttes több perem emberétől megválna a nyáron, érkező fronton pedig alaposan belehúzna. A Mundo Deportivo beszámolója szerint a bal szélre mindenképp szerződtetnének valakit, a jelöltek pedig a Sevillában futballozó Vitolo, a dortmundi Marco Reus, illetve az egykori madridi kedvenc, a PSG jelenlegi játékosa, Angel Di Maria.

A hírek szerint a Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a német szélsőt favorizálná, ám Reus a közelmúltban hosszabbított szerződést Dortmundban. A klubvezető azonban immár lecsaphat Di Mariára, akit már korábban kiszemelt. A 29 esztendős játékos 2014 nyarán a Real Madridról úgy szerződött a Manchester Unitedhez, hogy kontraktusában szerepelt, a vörös ördögök nem adhatják el a katalánoknak. Az argentin klasszis egy év elteltével a PSG játékosa lett, s immár a királyi gárda nem akadályozhatja meg Di Maria barcelonai szerepvállalását.

A spanyol lap úgy tudja, hogy a Barcelona figyelemmel követi Bernardo Silvát (Monaco) is, ám elsősorban olyan tapasztalt, 27-30 év közötti játékost szerződte, aki kellő érettséggel tudná segíteni a csapatot.

Olvasói sztorik