Zinedine Zidane, a Real Madrid edzője szerint nem érdemeltek vereséget a Barcelona elleni vasárnap esti spanyol csúcsrangadón, az El Clásicón.
– Semmi okunk nincs az örömre. Nagyon csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk vereséget, de ezúttal nem használtuk ki a lehetőségeinket. Nem voltunk elég okosak az egyenlítés után, annak ellenére mentünk előre a harmadik gólért, hogy csak tízen voltunk a pályán – kesergett a francia szakember a lefújás után. Zidane ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy bár vereséget szenvedtek, a sorsuk továbbra is a saját kezükben van.
Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője Lionel Messit dicsérte, aki tétmeccsen 500. gólját szerezte, az argentin támadó lőtte a győztes gólt a 92. percben.
– Ő a történelem legjobb játékosa, ő jelentette a különbséget. Talán még akkor is így lett volna, ha csak otthon vacsorázik a meccs ideje alatt – mondta viccesen duplázó játékosáról Luis Enrique. Hozzátette, mindkét csapat a győzelemre játszott a vasárnap esti találkozón, de csak egyikük nyerhetett.
– A csapatom az utolsó pillanatig küzdött, így elégedett vagyok. Meg fogjuk ünnepelni a sikert, hiszen így a szezon végéig harcban lehetünk a bajnoki címért, ráadásul nem mindennapos, hogy a 92. percben szerzett góllal győzöl a Bernabéuban – idézi az MTI a katalánok szezon végén távozó mesterét.
– Leo nagyszerűségével nem tudunk betelni. Megtiszteltetés, hogy a csapattársai lehetünk, hatalmas áldás ő a klubnak – dicsérte játékostársát a csapatkapitány Andres Iniesta.
A vasárnap esti összecsapást 3-2-re nyerte a Barcelona nagy riválisa otthonában úgy, hogy a házigazda madridiak az utolsó negyedórában Sergio Ramos kiállítása miatt emberhátrányban játszottak. A Barcelona öt fordulóval az idény vége előtt jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést a spanyol bajnokságban, igaz, a Real egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.