Nemzetközi foci

Felszólalt az elnyomás ellen, lecsukták a törökök a volt St. Pauli-játékost

Megosztotta a kurdok posztjait a közösségi médiában.

71-szer játszott a St. Pauliban és több mint 20 alkalommal különböző német utánpótlás-válogatottakban a török származású, de német születésű Deniz Naki, aki 2013-ban a Paderbornból igazolt Törökországba, jelenleg pedig a harmadosztályú Amed SK játékosa.

A most 27 esztendős játékos a SportBild szerint 2016-ban felszólalt emberek elnyomása ellen (konkrétan a Kurd Munkások Pártjának posztjait osztotta meg), mert szenvedő embereket látott. A török hatóságok ennek eredményeképp őrizetbe vették a játékost, aki ezután hónapokat töltött börtönben.

Az ítélet végül néhány nappal ezelőtt született meg, Naki 1 év, 6 hónap és 22 napnyi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, hivatalosan „terrorista propaganda terjesztéséért”.

– Baromságnak tartom az ítéletet. Olyan, mintha még mindig börtönben lennék. Ha embereket látok szenvedni, továbbra is kinyitom majd a szám – mondta Naki, aki gondolkodik, hogy még jogi úton is megtámadja a bírót.

– Az ítélet abszurd – mondta Fabio De Masi, aki Európából érkezve ellenőrizte az eljárást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik