A Chelsea játékmestere, Eden Hazard úgy véli, egyre közelebb kerülnek a bajnoki címhez a Premier League-ben, de még nem dőlhetnek hátra, még sok pontot kell begyűjteniük.
A londoni Kékek múlt hétvégén ugyan kikaptak otthon a Crystal Palace-tól, de szerdán 2-1-re megnyerték a Manchester City elleni rangadót úgy, hogy mindkét góljukat Hazard szerezte. A londoni csapat jelenleg hétpontos előnnyel vezeti a tabellát.
„Már majdnem ott vagyunk, de még hosszú az út. Nehéz meccsek állnak előttünk, de mindenre fel vagyunk készülve. Még nyolc mérkőzésünk lesz. Az élen akarunk zárni, ez a cél” ‒ fogalmazott a belga játékos.
A szerdai találkozó első félidejében látványos futballt mutatott be a Chelsea, a másodikban azonban úgy tűnt, elsősorban előnye megtartására törekszik.
„Nem tudom, milyen volt a játékunk, de a legfontosabb, hogy megnyerjük a meccseket. Biztosan tudunk ennél jobban is futballozni, de a vereség után most az volt a fontos, hogy megszerezzük a három pontot” ‒ mondta Hazard.
A Chelsea a hétvégi 32. fordulóban a 13. helyen álló Bournemouth vendége lesz.